A Bëlga ëklëktikussága mindig kiemelkedővé tette a formációt a magyar színtéren. Ez az aktuális lemezzel sincs másképp.

Az egészen különböző műfajok megjelenése elsősorban DJ Titusznak köszönhető, aki igencsak kiművelte magát az eddigi évtizedek alatt zeneileg. Ehhez persze kellenek a Bauxit – Még(5(Milliárd)) – Tokyo trió szövegei is.

A korábbi munkásságukról itt írtunk részletesen. Igyekeztünk mindenre kitérni, úgyhogy eme cikkben vágjunk is bele a friss anyagba, ami a Karnevál címet viseli. 

A nyitó dal a Lakógyűlés, ami Emil.RuleZ!-féle világot idéz. Nem túl sokadik alkalom a Bëlga történetében, hogy Titusz is megszólal – ezúttal egy Béla nevű emberként, aki az alapvetően jó hangulatú, bár időnként erősen egy fegyelmezetlen osztályra emlékeztető gyűlést feldobja némi scattel.

Ezt követi a legényanyás Bélabál, amiben először kap szerepet a későbbiekben még sokszor visszatérő, az utóbbi időkben állandó közreműködővé vált MC Fedora. A dal latinos temperamentumú, majdnem teljesen Bamboléo, jól átadja a bál hangulatát. (Egyébként ebből is kiderül ismét, hogy Még5 továbbra is a legszórakoztatóbb előadó a csapatban.)

A Mutyi egyértelműen hozza a bollywoodi-indiai jelleget. Főleg a szénné autotune-olt verzékkel (erre talán a legegyértelműbb nemzetközi példa a Jai Ho). Titusz eléggé pontosan levette a stílusjegyeket, a dal témája pedig, mondhatni, örök. (Youtube-on érkezett egy komment rá, miszerint „na ki nem fog NKA pályázaton milliókat nyerni [sic!] videóklippre?”)

Az aktuális lemezhírvivő az Össznépi trepni című dal, amihez készült egy friss klip is. A Bëlgáról elmondható, hogy alapvetően nem sűrűn szoktak közreműködni más előadókkal. Persze ez alól van egy-két kivétel, rendszerint meglehetősen alternatív zenészek, mint Bada Dada vagy Wahorn András. Ezúttal viszont aktuálisabb, ismertebb arcokat szedtek össze: kapott egy-egy verzét Krúbi és Dé:Nash, valamint a refrént Kiss Erzsi. Először azt hittem, hogy a trap műfaj sajátossága miatt nem értem a szöveget, aztán kiderült, hogy szó sincs róla; közel lehetetlen, hogy bárki is értse ezt a szómasszát. Megszületett a hungaro-pannon-népi-nemzeti-magyar trap.

Az Áraknak sokkal inkább van klasszikus Bëlga-dal jellege – főleg a tényleg mindenkit érintő szövegében. Ami még kiderül belőle: Tokyo ideges (ebben a számban jóval több a káromkodás).

A Farost lemez korábbi nótacsokraira emlékeztető Bosszúálló volt az apám... egy bárzenés megemlékezés Tony Starkról, és a maga kis másfél percével a lemez egyik legjobb dala (említettük már Még5 zsenialitását?).

A Maria morcos nem a Lambada/Gipsy Kings vonalon mozgó latinosságot idézi meg, hanem inkább a modern zenei alapra játszott flamenco gitárt, azaz kb. Enrique Iglesias korai munkásságát. Akit ezúttal Bauxit testesít meg, egy relatíve szórakoztató dalban.

Jenő, a szerelő karaktere először a Zigilemezen tűnt fel. A Jenő 2 azt a problémát taglalja, hogy emberünk azóta kiköltözött külföldre, itthon meg már csak a kontárok maradtak. Szép idézése az eredeti dalnak, hogy az ottani dallam Jenő csengőhangja.

Az akkor még igen messze lévő lemez elsőként megjelent dala a Pontyfénykép volt. Ezt már tisztes mennyiségben sikerült meghallgatni azóta, és még mindig nagyon szerethető. Ismét egy közreműködős dal, témához illő módon a Zuboly és az Irie Maffia Busája. (Amúgy valaki tudja, miért pont Áder János a legjobb horgász ezen a vidéken?)

A „Bokorpusztai Bob Dylan Hagyományőrző Egylet férfikórusa” remekül átadja a Babonákban a magyar népi bölcsességek érzetét. Mondjuk már az intróból is sejthető, hogy kemény kontent vár az emberre…

A Jogod van egy furcsa mixtúra, a diszkós alapú verzék kontrasztja erős a távol-keleti hatású refrénnel. Tokyo eközben nagyon sok mindent felsorol, amihez ebben a „jogállami buliban” joga van az embernek.

Érthetetlen, hogy eddig a szomszédok (természetesen rossz időben történő) flexelése még nem került elő, de végre megszületett a Gérvágó. Nem annyira erős feltétlenül szövegileg, de tényleg hiánypótló. Alapvetően ennek is latinos a lendülete, emellett valamiért picit emlékeztet a kissé elfeledett Gyarmatra és a Huszonkét férfire.

Swingesített La Copa de la Vidaként aposztrofálható a Búbánatos (mondhatjuk, hogy megidézték szövegileg a Vaya Con Dios-t is). Tulajdonképpen összefoglalható azzal, hogy #mindenszar, és ez a téma igazán jól áll jelen előadóinknak.

MC Fedora a korábbi vokáljai után az Összeesküvés gyakorlatban már teljes értékű duettpartnerként jelenik meg Tokyo mellett. Egy kapcsolat és a konteók történetét meséli el a dal, egy szerethető alapra.

A Father Blues-ban kifejezetten furcsa élmény a klasszikus blues alapot szintimormogással hallani. A gyerekkel problémázó apuka karaktere már előkerült korábban is, de ezúttal a stílushoz illően itt-ott beficcen némi angol akcentus.

Akad az össznépin kívül még egy trap, a Nézni kéne a tévét! című darab. Ez fájdalmasan jól prezentálja azt a népréteget, akiknek mind a mai napig a tévé (na jó, a helyi pletykák után) a fő információforrása.

A levezető Bulihatalom ismét megidézi Indiát (vagy a Közel-Keletet?), miközben azon lamentál, hogy bezzeg a covid (konkrétan megnevezve elhangzik) előtt még csodánkra járt a világ, mert hát nálunk voltak a legjobb bulik. Aztán néha megtámad a dal közepén a minimál prüntyögés.

Összességében: ez azért nem a Bëlga legerősebb anyaga szövegileg/szórakoztatásilag, viszont van olyan dal rajta, aminek a zenei alapja annyira működik, hogy mégis kiválthat egy sokadik újrahallgatást is. Világzenét ígértek, azt meg is kaptuk.

(A fentebb látható képen jelzett KAZETTAvásárlási lehetőség sajnos elfogyott.)

Előző cikkünk:

Összeállt a teljes lista