Az utóbbi időben elkezdtük jobban beleásni magunkat az okostelefonok világába, ezért gondoltuk első lépésként csinálunk egy ilyen cikket is, még a telefontesztek előtt, de erről majd később. Még mielőtt fejest ugranánk az applikációkba, kicsit ismerjük meg az Android operációs rendszert!
Bár sokan nem tudják, de kezdetben ezt a fajta operációs rendszert nem okostelefonokra szánták, hanem fényképezőgépekre. Később, 2005-ben a Google felvásárolta, mert szerette volna, hogy a piacon a jobb felhasználás érdekében a legtöbb telefonon (később táblagépeken is) ez a rendszer fusson. Úgy gondolom, ez sikerült is nekik, lévén, hogy Linux kernelt használó Android, nyílt forráskódú, így mindenki számára elérhető rá a fejlesztés lehetősége. Az első Android okostelefon 2008 októberében debütált, és ma már mindegyik nagy mobilgyártó cég ezt a rendszert használja – kivétel természetesen az Apple és a Windows, mely saját operációs rendszerét futtatja az eszközieken.
Elsősorban Android applikációkról lesz szó ebben a cikkben, persze a legtöbb multiplatform – mind a három fő operációs rendszeren elérhető.
Közösségi:
Gondolom, senkinek nem kell bemutatni a Facebookot, és annak okostelefonra való alkalmazásait, mégis megemlítenék párat közülük.
Facebook/Facebook Lite (Ingyenes; Android, iOS, Windows)
Pár szót említenék a két alkalmazás differenciájáról. Nos, a Facebook Lite-ot annak a felhasználónak ajánlom, aki szeretne naprakész lenni a közösségi portálon, kompromisszumokkal, de lényeges adatspórolással. Ugyanis a Lite nem tölt le mindent a telefon gyorsindítójába, nincs videóelőnézet, stb. Akinek kevés a mobilnete, illetve elfogyott, vagy esetleg kevés lenne a tárhely a mobileszközén, ez egy igen hasznos formája lehet a facebookozásnak.
Messenger/Messenger Lite (Ingyenes; Android, iOS, Windows)
Akinek van Facebook-profilja, ez egy elengedhetetlen alkalmazás az ismerőseinkkel való kapcsolattartásra. Ugyanis régebben volt arra lehetőségünk, hogy ezt a szimpla Facebook/Facebook Lite alkalmazással megtegyük, ma már ez csak akkor működik, ha leszedjük a Messengert. Napjainkban egyre több és több funkcióval látja el a Facebook ezt az alkalmazását, bátran kijelenthetem, hogy lassan olyan, mintha egy karácsonyfát nézegetnénk egy üzenetküldésre szolgáló appban. Ez egyre erősebb hardvert igényel, és több mobil-adatforgalmat emészt fel. Éppen ezért sokan még nem hallottak a ma már teszt fázisban lévő Lite verzióról, ami csak akkor tölti le a képeket, ha már van wi-fi kapcsolatunk, illetve nem lesz teletömve mindenféle SMS, „nap” stb. funkciókkal, hanem csak a lényegre fog fókuszálni; személy szerint már várom ezt az alkalmazást.
Viber (Ingyenes; Android, iOS, Windows)
Ez az alkalmazás egy alternatíva lehet azok számára, akik nem ültek fel a Facebook-vonatra, de mégis olcsó megoldással szeretnék tartani a kapcsolatot barátaikkal és családjukkal. Igen hasznos funkciókkal van ellátva, gyakorlatilag egy Skype-ot kapunk, ingyen van a telefonálás, vagy akár pénzösszegért hívhatunk GSM hálózatot is, illetve chat is van, és szintén pénz ellenében SMS-t is indíthatunk. Fizetős részét elsősorban azoknak ajánlom, akik esetleg külföldön (illetve barátja/családja külföldön) tartózkodik, mert így nincs roaming díj.
Munka:
Wunderlist (Ingyenes; Android, iOS, Windows)
Ez az alkalmazás igen egyszerű és hasznos. Itt kollégákat meghívva egy közös projektre, teendői listát tudunk létrehozni, kommentelni hozzá egyéb ötletetekkel, illetve ha végeztünk egy adott fázissal, meg tudjuk jelölni, hogy mindenki naprakész legyen, és ne dolgozzanak keresztbe. Nagyon hasznos és egyszerű alkalmazás, céges felhasználásra kifejezetten ajánlott.
Google táblázat/dokumentum (Ingyenes; Android, iOS)
Ezt használva gyakorlatilag kapunk egy teljesen ingyenes Excelt és Wordöt, de nem a megszokott módon. Itt is számtalan lehetőség van szerkesztésre és számolásra, de ez össze van kötve a Google Drive alkalmazással – ez egy felhőalapú tárhely, szintén ingyenes, érdemes használni –, így szintén kollégákat meghívva közösen tudjátok szerkeszteni akár valós időben ugyanazt a dokumentumot, és szintén valós időben mutatja mindenki változását. Van kommentelési lehetőség további ötletekhez, javaslatokhoz.
Zene:
Kezdjük a sort egy offline zenehallgatásra alkalmas nagyon jó lejátszóval. Még az online stream zeneszolgáltatások előtt, mikor itthon nem nagyon volt elérhető ez a funkció, az első androidos telefonomra megvásároltam, és azóta használom. Az évek során nagyon nagy változásokon esett át, mára már zeneszöveget is megjelenít, és szinte az összes zeneformátumot ismeri. Mivel mostanában csak online stream zeneszolgáltatást használok a kényelem miatt, elég sokszor visszanyúlok ehhez a programhoz, mert flac formátumot ezen keresztül hallgatok, és kiválóan teszi a dolgát. Tudom, sokaknak drága 1000 Ft-ért egy alkalmazás, de aki megteheti, vásárolja meg, kipróbálásra természetesen rendelkezésünkre áll egy 30 napos trial – próba – verzió is.
Spotify/Deezer/GooglePlay/AppleMusic (Havi fizetős; kb. 1500.- Ft/hó; Android, iOS, Windows)
Az én zenestream pályafutásom a Deezerrel kezdődött, akkor ugyan nem voltam 100%-ig megelégedve vele, hiszen sok olyan tartalom akkor még nem volt elérhető rá, amit ma már szerintem pótoltak. Ezeken az alkalmazásokon kívül még van pár a piacon, de ezeket ismerem és használtam. Elsősorban a Spotify-t szeretném kiemelni, mert felhasználóbarát, és minden igényemet kielégíti. Persze vannak hibái, mint pl.: az EQ kezelése elég szar, de hát ez van, majd remélem javítják. Az összes fent felsorolt stream programnál van 30 napos ingyenes prémium lehetőség, amit ajánlok, hogy először mindenki próbálja ki, és ha tetszik neki, akkor fizessen elő több okból is:
- Támogatjuk az előadókat, mert nem lopjuk meg őket, hanem hivatalos forrásból hallgatjuk dalaikat.
- Van offline zenehallgatási lehetőség, amit ha bekapcsolunk, nem kell aggódnunk az adatforgalmunk miatt, hiszen a telefonon tárolja tovább azt. – De csak pl. a Spotify-on keresztül lehet hallgatni, más alkalmazásban nem, és nem is másolhatjuk át más eszközre.
- Nincs reklám, és ez fontos!
Shazam (Ingyenes: Android, iOS, Windows)
Gondolom sokunkkal előfordult már az, hogy hallottunk egy zenét a rádióban, és nem tudtuk, ki az. A Shazamot pont erre találták ki, telefonunk mikrofonja segítségével lehallgatja a zenét, analizálja, és többnyire tökéletes pontossággal megmondja, ki az, mi az. Internetkapcsolat szükséges hozzá.
Utazás:
BpMenetrend (Ingyenes: Android, iOS)
Ez a menetrend FUTÁR integrációval van ellátva, amihez kell természetesen internetkapcsolat, de ilyenkor valós idejű információt kapunk arról, hogy mikor érkezik az adott jármű, amire várunk. Persze nem kötelező a használata, csak hasznos, de aki elállna ettől, az se ijedjen meg, hiszen napi szinten akár több menetrend frissítés is érkezik rá, így biztos nem maradunk le egyik csatlakozásról sem. Kedvencfigyelő funkcióval is el van látva, ez azért hasznos, mert ha napi szinten használjunk pl. az M3-as metróvonalat, értesítést kapunk arról, ha esetleg valami fennakadás van.
Here WeGo (Ingyenes: Android, iOS,)
Régen kizárólag a Nokia eszközökre készült ez az alkalmazás Here Maps néven, ami az egyik legjobb offline GPS navigátor. A Microsoft balhé óta kiváltak a cégtől, és Here WeGo néven újra berobbantak a piacra. Teljes Magyarország térképet tudunk letölteni, vagy akár több más országét, és adatkapcsolat nélkül tudjuk bejárni a világot. Persze vannak hasznos funkciói, mint pl. a forgalomfigyelő, amihez szükséges az internetkapcsolat. Természetesen nincs akkora tudástárral megáldva, mint vetélytársa, a Google Maps, de A-ból B-be eljutni vele tökéletes. Ráadásul ingyenes!
Természetesen nagyon sok alkalmazásról nem esett szó, hiszen több százezer van jelen a piacon; ezek azok az alkalmazások, amiket mi napi szinten használunk, és elengedhetetlen az okostelefonunkra. Későbbiekben szeretnénk még hasonló témájú cikkeket írni, hamarosan összeállítok nektek egy top 10 játéklistát is. Illetve két telefonteszt is fog jönni a közel jövőben:
- Samsung Galaxy S7 Edge
- Apple iPhone 7
Érdemes lesz minket olvasni, ezekhez a tesztekhez videót is készítünk újonnan beindított Youtube csatornánkhoz.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Előző tech rovatos cikkünk: | |
Tűzbe jött a Nintendo | |
![]() |