1998-ban egy bizonyos Ted Chiang írt egy Életed története című novellát. Ebben egy Louise Banks nevű karaktert keresett fel a katonaság, hogy a Földre érkezett idegen fajjal megpróbáljon érdemi kommunikációt létrehozni. Mai filmünknek ez szolgáltatta az alapját.

SZINOPSZIS (SPOILER ALERT) Az Érkezés történetét dr. Louise Banks (Amy Adams) egyetemi tanárnő szemszögéből figyelhetjük meg.  Amikor a kagyló kinézetű óriási földönkívüli szerkezetek megérkeznek, ő éppen órát tartana, aminek – mivel mégis az emberiség legfontosabb momentumairól lehet szó – így vége szakad. Mivel korábban már besegített egy másik projektben a hadseregnek, valamint egyébként is híresen jó nyelvekben és fordítóként, ezért hozzá fordul Weber ezredes (Forest Whitaker) az idegenekkel való kommunikáció kapcsán. Egy szükségtelen kitérő után (bár a katonai helikopterrel való felkeltés, majd egy laza „jó reggelt” benyögése jó poén volt) csatlakozik is az egyik űrhajó mellé épített bázishoz. Időszakonként kinyílik a kagyló, ilyenkor tudnak bemenni találkozni az idegen fajjal egy üvegfalon keresztül. A lények alapvetően zajokkal kommunikálnak, de mikor Louise-nak az az ötlete támad, hogy megpróbál írott formában beszélgetni velük, ők is prezentálnak egy tintaszerű képződményt.

Ahogy telik az idő, lassan kiismerik a Földön használtaktól teljesen eltérő idegen nyelvet. Lassan ugyan, de határozottan haladnak előre – tehát úgy tűnik, a történet jó irányba megy. Ekkor emlékeztet a film, hogy csak egy katonai bázis mindennapjait látjuk; közben az utcákon az emberek félnek és dühösek, meg persze gyártják az elméleteket az alienekről, amiktől még jobban félnek és még dühösebbek lesznek. Összesen tizenkét űrhajó van, így mindegyikhez települ egy-egy bázis, ezek pedig egymással kommunikálnak. Legalábbis eleinte. Mikor sikerül eljutni addig a pontig, hogy már biztosan, jól értelmezhetően meg tudják kérdezni az idegenektől, hogy „what is your purpose on Earth” azaz mi célból jöttek ide, azt a választ kapják, hogy „offer weapon”, vagy más országok fordítóinál „use weapon”, azaz kínál/használ fegyver. Arra Louise is felhívja a figyelmet, hogy ez még nem 100%-os eredmény, a fegyver szó jelenthet akár eszközt is – de fölöslegesen, innentől borul az egész rendszer. A kínaiak azonnal hadüzenetnek fogják fel, és már készülnek a támadásra, valamint az amerikai bázison is egy-két önbíráskodó katona úgy dönt, ideje befejezni a kommunikációt, és felrobbantani a kapszulát. Azonban Louise és (az eddig okkal nem említett) Ian (Jeremy Renner) visszamennek, hogy újra tárgyaljanak a bennlévőekkel. Mielőtt a bent elhelyezett dinamit kirobbanó sikereket érne el, az egyik alien egy óriási lökést generálva kidobja két főszereplőnket az űrhajóból, és ők is visszább vonulnak, ezáltal mentve a menthetőt.

Az utoljára hagyott üzenetükben az idegenek kismillió mondatot írtak le pár másodperc alatt, amit értelemszerűen évekbe telne kibogozni, így Louise és Ian tanácstalanul ülnek, hogy mihez kezdjenek, mielőtt kitör az intergalaktikus háború. Hirtelen ötlettől vezérelve Louise visszasétál a kagylóhoz, ahol kiküldenek érte egy transzportert, s így közvetlen közelről tud beszélni az egyik lénnyel, akinek a nyelvét a hosszú, tanulmányozással töltött idő miatt már meg is érti. Végül kiderül, hogy a fegyvernek értelmezett szó valóban inkább eszköz: maga a nyelv. Ugyanis a heptapod nyelv annyira komplex, hogy annak teljes megértésével még az ember időértelmezése is megváltozik – effektíve beleláthat a jövőbe. Így derül ki, hogy amit a film elején láttunk, Louise lányának felnövése és korai halála még csak ezután fog következni. Meg amúgy ezzel a jövőbe látással menti meg a helyzetet Louise, mert elmond egy mondatot a kínai tábornoknak, amit egyébként csak a jövőben hallott tőle. Paradox egy helyzet, de a sci-fi műfaj elviseli. SZINOPSZIS VÉGE

A történet engem teljesen elbűvölt eleinte azzal, hogy nem kell nekünk egy idegen faj, az emberi gondolkodás is képes arra, hogy egy ilyesfajta komplex nyelvet összerakjon egy jó film kedvéért. Nem mellesleg Amy Adams és Forest Whitaker is remekül hozta a szerepét. Tulajdonképpen Jeremy Renner is, bár az ő szerepe leginkább az, hogy legyen egy férfi főszereplő is, akivel majd összejöhet a végén a női. Ezt a klisét nem tudtam megbocsátani a filmnek, nem értem, hogy miért szükséges belepasszírozni a romantikus szálat mindenbe (ld. Amerika Kapitány – Polgárháború), de ettől a túlságosan standard megoldástól eltekintve egy egészen jó alkotást kaptunk. Tulajdonképpen még elgondolkodtató is lehet, hogy egy ponton Louise jobban tudott kommunikálni az idegen fajjal, mint a sajátjával, ráadásul ez még csak nem is volt meglepő kifejlet.

Érdekesség, hogy a filmben van egy kis hazai vonatkozás: az egyik karakter a történelmet firtatva megemlíti, hogy a „magyar nyelvben még van is egy külön kifejezés erre” (lehet, hogy nem idéztem pontosan). Szinte érezni lehetett a moziteremben ülők feje felett egyszerre megjelenő kérdőjelet. Mint az ebből a cikkből kiderül, a szalámitaktikára gondoltak a készítők.

Összegezve: egy kifejezetten kreatív történet, de nem túl jó lezárás; jó színészek, de az egyik főszereplő egy teljesen érdektelen karakter volt; valamint korrekt zene. Hibái ellenére is mindenképpen csak ajánlani tudom!

Előző filmes cikkünk:	Következő filmes cikkünk:
A Marvel mágiája	Kiből lesz a fegyverdíler?