Az Activision Blizzard részvényesei, ahogy az várható volt, jóváhagyták a cég eladását a Microsoftnak.
Az üzlet még nem zárult le, de már a következő lépésen dolgoznak az érintettek.
Az Activision Blizzard részvényesei tegnap szavaztak arról, hogy jóváhagyják-e a vállalat Microsoft által tervezett felvásárlását, és elsöprő többséggel jóváhagyták az üzletet. A kiadó bejelentette, hogy a részvényesek több mint 98%-a az üzlet mellett szavazott, ezzel megnyitva az utat a felvásárlás előtt – azonban még számos akadályt kell leküzdeni, mielőtt az üzlet valósággá válna.
– A részvényeseink elsöprő támogatottságú szavazása megerősíti közös meggyőződésünket, hogy a Microsofttal egyesülve még jobb helyzetben leszünk ahhoz, hogy nagy értéket teremtsünk a játékosaink számára, még nagyobb lehetőségeket kínáljunk a dolgozóinknak, és továbbra is arra összpontosítunk, hogy egy befogadó, tiszteletteljes és inspiráló munkahely példájává váljunk – mondta az Activision Blizzard vezérigazgatója, Bobby Kotick, aki a várhatóan jelentős összegű végkielégítést kap, amennyiben az ügylet lezárása után távozik a cégtől.
Bár a szavazást technikailag még hitelesíteni kell, majd jelenteni az Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletnek (Securities and Exchange Commission), innentől ez már csak formalitás. Mint fentebb említettük, ez a sikeres szavazás – amely a várakozásoknak megfelelően történt – nem jelenti azt, hogy a Microsoft mostantól az Activision Blizzard tulajdonosa. Hosszú út áll még előtte, mivel számos szabályozó hatóság, köztük az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (US's Federal Trade Commission) valamint más régiók, köztük az EU és Kína hatóságai is vizsgálni fogják. Ezek lelassíthatják, sőt akár teljesen le is állíthatják az egyesülést, ahogyan azt az Nvidia Arm felvásárlási kísérlete esetében is láthattuk már korábban, amely végül meghiúsult.
A Microsoft januárban jelentette be szándékát, hogy részvényenként 95 dollárért meg kívánja vásárolni az Activision Blizzardot. Azonban a tény, hogy az Activision Blizzard részvényei jelenleg jóval ez alatt az érték alatt állnak, arra enged következtetni, hogy a befektetők nem igazán bíznak az üzlet sikerében. Bármi is álljon ennek hátterében, a felvásárlási folyamat most tovább halad, és várhatóan 2023 júniusának végéig lezárul, feltéve, hogy minden a tervek szerint alakul.
A felvásárlási kísérlet az Activision Blizzardnál felmerült számos munkahelyi problémáról szóló jelentés közepette történik, beleértve a Kotickot érintő vádakat is. A vállalatra számos per vár, emellett a dolgozók körében zajló szakszervezeti problémákkal is foglalkoznia kell.
Amennyiben az üzlet megvalósul, úgy a Microsoft a Tencent és a Sony után a világ harmadik legnagyobb videójáték-gyártójává válik. Olyan hatalmas franchise-ok kerülnének az irányítása alá, mint a Call of Duty, a Warcraft illetve a Candy Crush, emellett várhatóan számos új játék beáramlását eredményezi az Xbox Game Pass-ba, bár azt még nem tudni, hogyan kezelné a cég az exkluzivitást a fent említett sorozatokkal kapcsolatban.
Forrás: GameSpot
Ti mit gondoltok az üzletről? Örülnétek ha a két cég egyesülne, vagy jobb volna ha nem történne meg? Véleményeiteket osszátok meg velünk!
Előző cikkünk: |
Vissza a gyökerekhez |