Zenei rovatunkban a frissebb albumok közt teszünk egy kis kitérőt, és emlékezünk a tragikusan korán elhunyt Christina Grimmie-re.

Ugyan én magam nem vagyok egy érzelgős típus, és bevallom, nem is hallottam erről a lányról korábban, de még engem is – kicsit túlzó kifejezéssel – megérintett ez a helyzet. Előrebocsátom azonban, hogy a „halottról jót vagy semmit” kifejezés valójában úgy szól, hogy „halottról IGAZAT vagy semmit”, így ha lesz egy kevésbé erős dal az elkövetkezőekben, azt nem fogom kímélni. Azonban mielőtt rátérnénk az egyetlen nagylemezére, hallgassuk meg a kifejezetten jól sikerült Nelly-feldolgozást, amit a „Youtube famous” kategória egyik üdvöskéjével, Sam Tsuival közösen készített.

A most következő album címe With Love, 2013-ban jelent meg (ezen kívül még két EP-t adott ki). Első reakciók következnek, vágjunk is bele!

× Nyitó dalunk az Over Overthinking You, ez egy laza nánánázással kezdődik, leginkább Ke$ha jut eszembe róla (leszámítva, hogy ő még autotune-nal is rosszul énekel). A refrén egyszerű, mint a faék, de a verze után kicsit lenyugvó részt jó lépés volt beletenni. A bridge egy reggae-s betét, kifejezetten jópofa ötlet, talán a dal legjobb pontja.
× Az Absolutely Final Goodbye (is) legalább afféle örömöt ad, hogy a címadások nem túl klisések. Ez egy (szintetikus) zongora által vezérelt, itt-ott soulos beütésű, partidalnak tűnő szerzemény. A színező szimfonikusok és fúvósszekció jót tesz neki, a kizárólag dobalapra éneklés is; nagyságrendekkel jobb dal kerekedett belőle, mint az előző.
× Ezután a Make It Work némi visszaesés. A legutóbb a 90-es éveknek talán a legelején használt szintetizátorhang meg az összhatás esküszöm, egy kicsit a Pa-Dö-Dőt juttatta eszembe. Ezzel egyébként alapból még nem lenne nagy baj, nekik is voltak értékelhető dalaik, de nem változtat a helyzeten, hogy a tingli-tangli kifejezéssel tudnám legstílusosabban illetni ezt a számot. Egynek ugyan elmegy, emberi fogyasztásra nem ártalmas, de a szakértők nem hiszem, hogy direkte ajánlanák is.
× Az első dal hangulatát hozza a Get Yourself Together, egyrészről jellegében hasonló, másrészről sajnos az egyetlen sor ismételgetése is visszatért. A refrén egészen működőképesen hangzik, a basszustéma – még ha nem is egy nagy etvasz – nekem viszonylag tetszetős. A bridge viszont ismét az, ami úgymond elviszi a hátán a számot. A végére viszont tényleg túltolták a szövegismétlést, mint David Guetta a bulit .
× A címadó With Love – ahogy azt vártam – egy ballada, hiszen a címe is ad erre lehetőséget, plusz az még egyáltalán nem volt eddig, pedig majdnem féltávnál járunk. Kellemes dal, elsősorban zongorás alapú, ezt finoman kiegészíti egy akusztikus gitár és egy kis szimfonikus kíséret. Az ének miatt kap egy kis r&b feelinget, de ennyit még elbír. Én személy szerint örültem volna a végén egy transzponálásnak, emelt volna dal fényén; sebaj, így is helyén volt.

× A Tell My Mama visszarepít a nyolcvanas évekbe. Ez már alapból egy jó pont, ráadásul a verzék és a refrének közti akkordváltás egész merésznek mondható, úgyhogy most örülünk, Vincent. Még egy gitárszólóra hasonlító produktum is belefért ebbe a tényleg nagyon pofás kis nótába. Szép munka, egész jól elfeledtette velem a zenei élmény azt, hogy már megint sok a szóismétlés.
× Ez a Feelin’ Good nem AZ a Feeling Good. Szerintem az inspirációt ABBÓL a Feeling Goodból merítették ugyan, de egy jóval pörgősebb dal, és a refrén tényleg „jót érzek” jellegű. A bridge ezúttal is kiemelendően jól sikerült. Még mindig visszaköszönget a nyolcvanas évek amúgy, én is örömmel integetek neki vissza, bár közvetlen közelről sosem ismerhettük meg egymást sajnos.
× The One I Crave címre hallgat a nyolcadik szám. Nem vagyok túl jártas a táncokban, de elsőre azt mondanám, ehhez a charleston passzolhat. Itt már nem múltidézés folyik, hanem egyenesen időutazás. Jónak jó ugyan, de ezt a stílust szerény meglátásom szerint Caro Emerald jobban űzi. Viszont meg tudom érteni (bőven) azt is, akinek ez a kedvenc dala jelen albumról.
× Ismét egy balladát hallhatunk, ez az I Bet You Don’t Curse God. Ez többé-kevésbé a „zuhanó repülőgépen nincsenek ateisták” kérdéskört feszegeti. El kell ismerni, szép dal, amolyan tipikus Eurovízió-nyerős fajta. Leszámítva, hogy ott rendszerint megküldik az utolsó refrént annyi plusz hangszerrel és hangerővel, amennyit nem sajnálnak, itt ezzel szerencsére sokkal jobban bántak.
× A Think Of You tulajdonképpen az utolsó dal. Ladikozunk tovább a lágy melódiák folyóján, csak most egy vonós és egy gitár idézi elő a hullámokat. Leginkább Emeli Sandét juttatja eszembe ez a szám. Azt még el kell döntenem, hogy ez milyen előjelű információ, de hajlandó vagyok kicsit megengedő lenni, és eltekinteni klisés jellegétől; tulajdonképpen egy könnyen emészthető, jó érzésű dal, akár zárásnak is optimális lenne, de…
× Van még egy „bonus track” státuszú dal, őt úgy hívják, hogy My Anthem. Valamiféle húros hangszert hallok benne, legjobb tippem az ukulele. Jason Mraz és Heincz Gábor Biga kéri vissza az ötletét, amire ez a dal épül. Én is szeretem ezt a stílust ugyan, de újat garantáltan nem nyújt. Az örömzene így a végére viszont elfogadható gondolat.

Christina Grimmie-vel egyértelműen elvesztettünk egy remek hangot, és mindig komoly tragédia, ha valaki ennyire fiatalon halálozik el. Ugyan ez a lemez messze nem lett tökéletes, de ahhoz képest, hogy első próbálkozása volt, és speciel magam sem a popzenében utazom feltétlenül, egy kifejezetten JÓ albumot hallgathattam meg az elmúlt bő félórában. Mivel pont kellemes hosszúságú, így pláne tudom ajánlani mindenkinek. Alant kiemeltem a saját favoritomat.

R.I.P.

Előző zenei cikkünk:	Következő zenei cikkünk:
Metal et circenses! - Lacuna Coil: Delirium	Nem elég csípős - Akkor és most az RHCP-vel