2015-ben egy Moon Studios nevezetű osztrák fejlesztő csapat elkészítette az Ori and the Blind Forest nevezetű ugrálós (platformer) játékot. Kimondottan jól sikerült darab volt. Amellett hogy nehéz és szivatós tudott lenni, valami eszméletlen módon cuki és aranyos volt a történetével és főszereplőjével. Mindenki, akit ismerek, és minden cikk, amit olvastam, dicsérte. Én sem tudok róla rosszat mondani.

Ezeknek okán nem is volt kérdéses, hogy lesz belőle második felvonás. Erre csupán röpke 5 évet kellett várni, de idén márciusban megjelent az Ori and the WIll of Wisps nevezetű újabb rész. Ebben a cikkben igyekszem egy kis bemutatót tartani és véleményt alkotni róla, hogy megéri-e az újabb darabba beruházni, avagy sem. Kezdjünk is bele!

Az elején már kénytelen vagyok spoilerezni, és elárulni, hogy IGEN, megéri megvenni. Akinek az első rész tetszett, annak ez a rész is kötelező darab. A grafika továbbra is szemet gyönyörködtető. Nincs olyan pillanat, amikor az ember ne ámulna azon, hogy milyen szépen és igényesen össze lehet rakni egy nem nyílt világú 3D-s játékot – azért fogalmazom így, mert lényegében egy oldalnézetes játékról beszélünk, ami azért elég távol áll egy Assassin's Creedtől például. A sötét helyeken kellően komor a hangulat, a hegycsúcsokon borzonghat a karakterünk. Amíg a sivatagos részeken a homokviharok és az omladozás dominál, addig a vizes helyeken minden virágzó és gyönyörű. Nagyszerűen valósították meg a különböző évszakoknak és helyszíneknek a megfelelő hangulatot. Csak dicsérni tudom ezen a téren a Moon Studios munkatársait. Tényleg szemkápráztató a látvány.

A történet még mindig szívfacsaró és könnyfakasztó, de emellett kedves és szívet melengető. A főhősnek még mindig aranyból van a szíve, mindenkin segíteni akar, és meg is teszi, még ha a játékos már le is mondott az adott karakterről. Röviden az eseményekről: Ori és az első részben megmentett Ku nevű kisbagoly jó barátokká válnak, és békésen tengetik mindennapjaikat a családdal. Ku próbál megtanulni repülni, Ori pedig ebben nyújt neki minden téren segítséget. Egy napon, ahogy repülgetnek, viharba kerülnek, és elszakadnak egymástól. Vad és veszélyes vidéken érnek mind a ketten földet. Ori egyből barátja keresésére indul, és ennek során számos új barátra, valamint ellenségre is szert tesz, és nem várt kalandokba keveredik. Természetesen a fő cél Ku megmentése, valamint az erdő helyreállítása.

Ahogy említettem, vannak új karakterek! Jóval több és sokkal hangsúlyosabb szerepben, mint amit az első részben megszokhattunk. Ők úgymond mellékszereplők, akik kis mellékküldetéseket adnak karakterünknek, amikért cserébe különböző jutalmakat kaphatunk. Ez egy remek újítás a játékban. Míg az első részben a puszta gyűjtögetés iránti vágy sarkallta csak arra a játékost, hogy felfedezze a térkép minden szegletét, addig itt igyekeztek ezt színesebbé és kevésbé unalmasabbá varázsolni. Ismételten csak sikerrel jártak! Vannak itt rejtett részei a térképnek, amiknek a felfedezéséért extra képességek járnak. Van futárkodós feladat is, de annak a története is kis cukipofa; minden karakternek szüksége van valamire, amit ha leszállítunk, ad cserébe valami mást, amire másnak van égető szüksége, és bizony néha használni kell az öreg szürkeállományt, ha rá akarunk jönni, hogy az adott cucc kinek is kell. A nyeremény pedig nem kis dolog, ha teljesítjük ezt a feladatkört! Annyit mondok csak, hogy a 100%-ra hajtóknak megéri ezt is megcsinálni. Akad olyan személy is, akitől térképrészleteket tudunk venni, így fedve fel olyan részeit a játéknak, amik amúgy lehet, hogy elkerülték volna a figyelmünket. Megint mások az úgynevezett versenykihívásokra hívják fel a figyelmünket – ez lényegében a többjátékosos mód. Ezeknél egy-egy pályarészen versenghetünk másokkal, hogy ki tudja azt gyorsabban teljesíteni. A győztesnek pedig szellemfény a jutalma. Ezt elérni nem egyszerű viszont, mivel az egész internet a kihívónk! Ahogy az látható tehát, a karakterek tovább mélyítik a világot, és szépen benépesítik az első részben akár üresnek is érezhető térképet. Van olyan, akinél fejleszthetjük Orit, de olyan is akad, akinél építkezni lehet, egyszóval szépen fejlődött ezen a téren a játék. 

Mivel még az előző részben megemlítettem a fejlesztést, akkor arról is ejtenék egy-két szót. Továbbra is a fáktól lehet eltanulni új képességeket – de nem az összeset, van, amit a történet előrehaladtával ad meg nekünk a játék. Lesznek olyanok, amiket mindenkor elérhetünk, de lesznek olyanok is, amiket csak billentyűre beállítva: a harci képességek mind az utóbbi kategóriába tartoznak, de jó pár platformhoz szükséges képesség is ilyen lesz, szóval gyakran az adott pályarésznek megfelelően kell majd beállítgatni, éppen mire van szükségünk. Jópofa és szürkeállományt igénylő fejlesztés, ugyanis mindig arra sarkall, hogy gondolkozzunk, hogyan is lehetne az adott részt megoldani, ide milyen képességekre lesz majd szükség. Tetszetős újítás. Ezek mellett bevezetésre kerültek még az úgynevezett szellemszilánkok. Ezek kis extra képességeket jelölnek: falra tapadás, gyorsabb íjhasználat, több életerő, stb. A játék elején még egyszerre csak maximum 3 lehet belőlük aktív, azonban a térképet felfedezve – vagy éppen mellékküldetés formájában – találhatóak olyan szentélyek, amelyeket aktiválva és az ellenfeleket legyőzve újabb helyeket szerezhetünk. De figyelem: itt sem fogjuk tudni egyszerre az összeset használni. Szelektálni kell majd! A szellemszilánkok a begyűjtött szellemfényekért cserébe, bizonyos NPC-knél fejleszthetőek, szóval továbbra is megéri gyűjtögetni. Bár elsőre lehet, kicsit soknak és bonyolultnak tűnik ez a sok újítás, és hogy éppen mikor mire kell figyelni, abszolúte nem így van. Az esetek többségében teljesen természetesnek hatnak. Sőt, szellemszilánkból szerintem egy kicsit sok is van, és nem egy felesleges, de ez igazából az ember játékstílusától függ, hogy éppen mire van szüksége. Én személy szerint a végén már nem tudtam mit pakoljak be, pedig csak a töredékét lehetett beállítani aktívra.

További újdonság még a harcrendszer. Az első rész erre túl nagy hangsúlyt nem fektetett, inkább az ugrálás (platform) volt az előtérben. A második részre azonban sokkal akciódúsabbá vált már a játék – megvallom őszintén, lehet, hogy lesz olyan, akinek ez nem fog tetszeni, mert bizonyos esetekben ez az ugrabugrától vonja el a teret. Szerintem az ötlet maga jó! A harc élvezetes lett, főleg a kibővült képességekkel: íj, pöröly, lándzsadobás, piszkátor. Ezeket mind vásárolni lehet majd egy bizonyos NPC-től, és tovább is fejleszthetőek. Azonban akinek ez rész nem jön be – mármint hogy harcolni kell –, az ezen a téren valószínűleg csalódni fog. Szerencsére nem bántóan sok a harc, épp annyi, amennyit még elvisel a játék szerény véleményem szerint. Nekem jobban bejött a platform rész az első részben, de tudtam azonosulni azzal is, hogy itt már egy-egy pályarészt egy úgynevezett bossfight zárt le. Természetesen a harci képességek is csiszolhatóak, és van, amit csak szellemfényért cserébe tanulhatunk meg. Megjegyzem, nem lesz mindenre elegendő valutánk! Ügyesen és okosan kell beosztani őket, mert a játékban nem gyűjthető össze elegendő ahhoz, hogy mindent kimaxoljunk! Kivéve annak, aki végtelenül türelmes, és van kedve vagy 200-szor legyakni az ellenfeleket – mivel egy idő után újra megjelennek, sőt, van olyan képesség, amivel ez felgyorsítható! Én azonban azt ajánlanám, hogy inkább okosan osszuk be a meglévő adagokat. Így is bőven élvezhető a játék.

Miről is nem beszéltem még? Ó igen, a zene! Az továbbra is Oscart érdemelne. Nincs jobb szó rá, mint az, hogy gyönyörű. Amikor kell, akkor sír miatta az ember, amikor kell, akkor adrenalint termel, máskor pedig csak szépen úgymond csendben megy a háttérben. A zeneszerző Gareth Coker érti a dolgát, tökéletesen találja el, mikor milyen aláfestés szükséges a játékhoz. Mondhatnám azt is, hogy nem tud hibázni ezen a téren a játék. Ahogy az első rész, úgy a második is messze kiemelkedő ezen a téren! Még önmagában is bőven hallgatható, ami azért a játékiparban nem gyakori. Nem példa nélküli, de azért nem mindennap fordul elő.

Annyira azért nem tökéletes a játék, mint amilyennek lefestettem ám. Mivel ennyit ömlengtem a pozitívumokról, pár negatívumot is megemlítenék vele kapcsolatban. Ezek inkább technikai jellegűek, magába a játékba nem igazán tudok bele kötni. Sajnos nem egyszer tapasztaltam, hogy befagy, ilyenkor a mentés sem lehetséges, ez pedig elég frusztráló tud lenni – főleg, hogy az élet és energia is ekkor lenne feltölthető! Emellett olyan helyeken, ahol szegény Orinak sebződnie kéne, nem sérül – ezt pedig az olyan galád játékosok, mint jómagam is, kegyetlenül ki tudják használni –, jelentősen könnyítve ezzel a játékon. Egyetlen egyszer pedig olyat is tapasztaltam, hogy amikor beléptem volna a játékba, a töltőképernyő kifagyott. Ez tényleg csak egyszer fordult elő, szóval valószínűleg vagy az én gépemben volt a hiba, vagy pedig javították ezt azóta. A játék oldaláról egy dologba mégis bele tudnék kötni: normál fokozaton talán túl könnyű. Az első részben többször kaptam idegbajt egy-egy helyen, mint most. Ezt elsősorban annak tudom be, hogy túl magas lett a játék végére Ori életereje. Volt, hogy megérte inkább sebződnöm, mint belemennem abba, hogy kínkeservvel ugrálva kerüljem el azt, mert egyszerűen megtehettem – ráadásul Ori gyógyítani is tudja magát, így duplán megérte.

Verdikt: A fent említett hibákat leszámítva tökéletes a játék. A fejtörők továbbra is gondolkodtatóak (mondjuk van olyan, amit szerintem külső segítség nélkül nem lehet megoldani [értsd: internet], de valószínűleg csak én voltam a béna). Az ugrálás még mindig izzasztó, a harcrendszer pedig még magasabbra helyezte az amúgy sem alacsony lécet kihívás terén. A zene pedig üt, de nem ám kiskalapács módjára a kovácsnál, hanem Vihartörőként Thanos-ra stílusban! Egy szó mint száz, a játék nagyszerűre sikerült! Szerintem jobb, mint az elődje. A történet csiszoltabb, aranyosabb és szívet tépőbb – papírzsepiket bekészíteni! Ja, és igen: a játék végén megtudjuk, mit akarnak a wispek. Összességében erősen ajánlom a játékot mindazoknak, akiknek az első rész tetszett, mert garantálom, hogy ez is tetszeni fog.

Még egy fontos infó: A játék cirka 10-15 órányi kikapcsolódást tud majd nyújtani azoknak, akik beruháznak rá. Az ára kifejezetten baráti: a gyűjtői változat 14.000 Ft – sajnos csak XBOX-ra van –, a normált pedig 8000 Ft körül vesztegetik. Szóval minden téren megéri (tekintve, hogy még a gyűjtői is olcsóbb, mint sok másik játék esetében egy normál kiadás). Végső gondolati megjegyzés: ez a játék egyfajta Microsoft-exkluzívnak tekinthető cím – ezért is elérhető csak XBOX-ra és PC-re, PS-re nem. Ha ilyen címekkel fognak minket elhalmozni a következő generációban, akkor a Sonynak végre lehet, hogy lesz kihívója; amivel csak mi játékosok járunk jól! Szóval csak így tovább, XBOX, még több ilyet kérünk!

Nektek hogy tetszett a játék? Szeretnétek még hasonló játékokról ilyen beszámolókat olvasni? Véleményeiteket osszátok meg velünk a lenti hozzászólás részlegben.

Előző játékos cikkünk:
A Japán kalandok folytatódnak