A Carnival Row első évadáról kíván ez a cikk röviden értekezni. Nem kritika, csupán egyfajta bemutatás lesz ez a sorozatról. Azt, hogy ki mennyire jót alakított, érdemel-e érte Oscar-díjat, mennyire volt jó a kameraman, és a világítások, illetve a szövegkönyv rendben voltak-é, nem az én tisztségem megmondani. Azt az okosabb díjazóknak, valamint a nézőknek kell eldöntenie. Én itt csupán csak szeretnék röviden értekezni róla, és adott esetben meghozni, illetve elvenni a kedvét annak, aki még nem látta a sorozatot, sőt, akár felhívni rá a figyelmet, hogy létezik ez a mű. Lássunk is hozzá!
Rövid ismertető:
A Carnival Row egy Amazon által 2019. augusztus 30-án bemutatott sorozat. Műfaját tekintve egy viktoriánus korabeli, noir hangulatú fantasy. Jelenleg egy évad áll rendelkezésre, de már berendelték belőle a következő etapot. A főszereplők közül két neves személyt emelnék ki: Orlando Bloom és Cara Delevingne. Magyar felirat hivatalosan az Amazon honlapján nem áll rendelkezésre, de egy apró hangyácskányi utánajárással a neten bárki találhat hozzá (ezúton is köszönet a lelkes fordítóknak a munkájukért). Ennyit a bevezetőről, de miről is szól ez a sorozat?
Én anno a bemutató alapján nem igazán tudtam eldönteni. Ami miatt megnéztem, az a két főszereplő volt, és az a tény, hogy fantasy. A fenti videó alapján a történet nem igazán kristályosodott ki nekem, így ezt itt szeretném összefoglalni.
Történet:
Adott egy fantasy alapú világ: élnek benne tündérek, faunok (félig ember, félig kecske), boszorkányok, vérfarkasok, emberek és még egy sor fantasztikus lény. A történet alapfelütése nem túl bonyolult. Létezik egy mondhatni párhuzamos világ, amit az emberek sok ezer évvel ezelőtt lerohantak. Az őslakosokat megtizedelték, a túlélőket rabszolgasorba vetették – gondolom, elég ismerős a szitu. A fő kontinens, melynek neve Tirnanoc, különböző lényeknek a végső hazája, mentsvára. Ez az utolsó bástya. Ezen kívül nagyrészt már mindent meghódítottak az emberek, és itt is folyik a véres háború. Százával menekülnek innen a fantasztikus lények a The Burgue nevezetű helyre, ahol nem rabszolgaként, hanem egyenlőként bánnak velük – állítólag. A főszereplők is mondhatni hasonló menekültek a kontinensről.
Szereplők és környezet:
Az első része az évadnak Tirnanoc, valamint a szereplők és Burgue bemutatásával foglalkozik. A történet a második részben veszi kezdetét, egy szörny által elkövetett gyilkossággal, amelynek felgöngyölítését Rycroft Philostrate-re (Orlando Bloom) bízzák. Ő egy háborút megjárt emberi veterán, aki most nyomozóként ténykedik Burgue városának Carnival Row (röviden Row) nevezetű, jobb szó híján, kerületében. Philostrate az egyetlen, aki minden ügynek azonos figyelmet szentel függetlenül attól, hogy ki az elkövető vagy az áldozat. Ezzel a mentalitásával nagyjából teljesen egyedül van a rendőrség berkeiben, ugyanis az emberek rendkívüli módon diszkriminatívak az összes nem emberi fajjal szemben – főleg a gazdagok. Itt megragadnám a lehetőséget, hogy néhány szót ejtsek a városról. Nem túl bonyolult. Minden lény be van skatulyázva egy szerepbe (pl. faun: nehéz fizikai munkás, tündér: örömlány), és egyelőre nincsenek is túl mély indíttatásaik azon kívül, hogy „jajj, elnyomnak” és ezt „nem akarjuk”. Vannak a gazdagok, akik csak emberek lehetnek, és lenéznek mindenki mást, de a nem embereket főleg. Ezt az „idillt” rúgja fel egy gazdag faun érkezése. Ennek mentén egy párhuzamos cselekményt bont ki a sorozat, amelynek az első évadban annyi értelme volt, hogy a „ne ítélj első látásra” és a „ne legyél bunkó, tapló, diszkrimináló személy” tanulságot megtanította. Mást nem igazán, néhanapján eléggé időhúzónak érződött, de az is érthető, hogy mindezt be kellett mutatni. De térjünk vissza a fősodorhoz. Nyomozónk nyomoz és közben belebotlik régi ismerősébe Vignette Stonemoss-ba (Cara Delevingne). Nem jönnek ki túl jól, mivel egykori szeretők, és jelenleg a se veled, se nélküled szindrómában szenvednek. Ennek jobb megértése és a történet mélyítése érdekében gyakran kap a néző múltbéli visszatekintéseket és jeleneteket. Ezek szépen bővítik a cselekményt, jól illeszkednek bele.
A fent említett fő- és melléksodor mellett kapunk egy kis ízelítőt a politikai életből is, de ez is inkább csak bemutatás, semmint komolyabb elmélyülés (nem egy Trónok harca). Adott két párt, egy szélsőséges (folytatni akarja a háborút, és minden nem emberi lényt rabszolgaságba vetni), és egy demokratikusabb (fenn kívánja tartani a nem emberek egyenlőségét, háborúellenes). Tagjai természetesen csak emberek. A sorozat harmadik szála a demokraták és a parlament vezére Absalom Breakspear (Jared Harris – a Downey-féle Sherlock Holmes-ból és a Csernobil sorozatból lehet ismerős) és családja körül mozog. Többet erről a szálról sajnos nem mondhatok, mert az erősen spoileres lenne. Legyen elég annyi, hogy van pár csavar – de azokat előre ki lehet találni.
Tehát összegezvén miről is van szó: van egy nyomozó, aki egy olyan szörny által elkövetett gyilkossági ügyben nyomoz, amely elméletileg még itt is csak a mesékben fordul elő. Adott az ő barátosnéja, aki Tirnanoc-ból Burgue-be menekülve keresi a saját útját. Ez a fősodor. Emellett egy gazdag családon keresztül betekintés nyerünk abba, miért is szemetek az emberek és a gazdagok, illetve a „ne ítélj első látásra” tanulságot próbálja lenyomni az ember torkán ez a mellékszál. Vannak benne a fősodorhoz tartozó elemek is, de elhanyagolhatóak, ha ez a szál nem lett volna, én nem sírtam volna. Végezetül van a történetnek egy politikai része, amelynek célja, hogy a világot kicsit árnyaltabban mutassa be, betekintést nyújtson a hatalmi játszmákba, emellett a főszálhoz is erősen kapcsolódik.
Szeretnék mindenkit megnyugtatni, nem kell izgulni, a történet végére minden kiderül, és szépen meg is ágyaz a második évadnak. A legnagyobb baj az, hogy önmagában kevés az első évad. Csak egy átlagos, tucat nyomozós történet lenne, híres színészekkel és előre látható csavarokkal. Azonban úgy, hogy berendelték a második évadot is belőle, látszik némi potenciál benne. Totálisan úgy kell kezelni, mint egy prológust! Mindenből ad egy kis ízelítőt, de semmiben sem mélyed el. Látszik, hogy hosszabb távra tervez. Őszintén szólva, nem is igazán lehetett volna bővebben kibontani a dolgokat, mert megnézvén és visszagondolván minden kellett bele. Látszik, hogy a kirakósok lassacskán összeállnak, de tipikusan több évadban gondolkodó sorozat.
Összegzés:
Korszak és felütés: annak, aki szereti a viktoriánus kori noir-t, annak ajánlom. Aki kemény fantasy-t keres, az csalódni fog. Nincs túl sok fantasy eleme egyelőre. Helyezgeti őket, mint sakkbábukat a jó ember a táblán, de csak a második, vagy harmadik évadra fog tudni ez igazán kibontakozni benne (de az is lehet, hogy végig ilyen lesz). A lényeg: a fantasy abban kimerül ebben az évadban, hogy nem bőrszínekkel, hanem fajokkal hangsúlyozzák a diszkriminációt.
Történet: Erős közepes. Kiszámítható, sablonos, de a korszak és fantasy elemek – amikből ugyan nem sok van, azért – kiemelik a gyenge alkotások közül. Azonban ha ezeket kivennénk belőle, egy huszadrangú művet kapnánk.
Szereplők: Orlando Bloom és Cara Delevingne (sokan nem szeretik, én nem értem miért, nincs vele szerintem semmi baj) hozzák a kötelezőt. Szeressük, imádjuk őket. A kevésbé neves mellékszereplőkkel sincs semmi baj, de kibontakozásra nekik nem igazán van lehetőségük. Van pár jelenetük, amiket badass-nek szántak, de nem igazán jönnek át a történet gyengélkedései okán.
CGI: Erről fentebb nem igazán ejtettem szót, de itt megemlíteném, mert sorozatoknál ez azért tud probléma lenni, az alacsonyabb költségvetés okán. Nos, örömhírrel szolgálhatok, mert a trükkökkel minden a lehető legnagyobb rendben van. Nem érződik, hogy kevesebb pénz jutott volna a produkcióra, vagy hogy nem moziba szánták. Így hirtelen nem is igazán tudok olyan jelenetet mondani, ahol látszódnának az effektek (mármint úgy értve, hogy annyira gagyik, hogy kiütik az ember szemét). Szóval mindenkit meg tudok nyugtatni, aki emiatt aggódott, ezen a téren nincs oka panaszra a sorozatnak.
Verdikt: A fentiek alapján úgy tűnhet, hogy lehúzom a Carnival Row-t, de ez koránt sem igaz. Abszolúte ajánlom, főleg azoknak, akik, ahogy fent is említettem, szeretik ezt a korszakot, valamint akik a főszereplőknek nagy rajongói (bőven kapnak lehetőséget a szereplésre, nem csak cameo szerepről van szó). Pusztán csak fel akartam hívni rá a figyelmet, hogy senki se egy Trónok Harca szintű alkotást várjon (mostanában úgyis szeretnek mindent ahhoz hasonlítgatni). Egy tisztes iparosmunka, amely egyelőre nem váltja meg a világot, de benne van a nagyságnak a lehetősége, csak a második évadban már többet kell foglalkozni a világépítéssel, és komolyabb történetet is ki kell tálalni. Első nekifutásnak és bevezetésnek azt mondom, hogy jó. Megkapja az ajánlott minősítést.
Aki eddig kitartott, az örülhet, nagyjából ennyi lettem volna. Így is hosszabb lett, mint szerettem volna, de rövidebb, mint amit megérdemelt. Akik látták a sorozatot, azoknak mi a véleményre róla? Tetszett, nem tetszett? Aki még nem látta, az tervezi megnézni? Esetleg akad olyan is, akinek meghoztam hozzá a kedvét? Válaszaitokat a lenti hozzászólás-szekcióban osszátok meg velünk! Én köszönöm szépen a figyelmet mára!
Előző filmes/sorozatos cikkünk: