Idén is eljön a karácsony, de előtte még vár egy pár program a nagyérdeműre; nézzük, mik azok.
Idén is eljön a karácsony, de előtte még vár egy pár program a nagyérdeműre; nézzük, mik azok.
Elérkezett az utolsó adventi hét, nyakunkon a karácsony. Nézzük, milyen programokkal lehet elütni az időt mostanában!
A játékipar egyik legelhanyagoltabb szegmense a lokális multiplayer játékok, nem kevesek bánatára. A gamer társadalmon belül is leginkább a PC játékosokat érinti hátrányosan. Ezt a piaci rést szándékozik betömni az AirConsole, ráadásul ingyen, bármilyen plusz hardver nélkül.
A martfűi rém egy igaz történet alapján készült alkotás. Amikor ilyet lát az ember egy film elején, már kissé szkeptikusan áll hozzá, hiszen (például) a Démonok között 2. részében bemutatott események is a valóságban átverésnek bizonyultak.
Todd Phillips a 90-es évek elején kezdte produceri és rendezői pályafutását, méghozzá a dokumentumfilmes műfajban. Ha elsőre nem ugrik be a név, ne aggódj, nem veled van a baj, csak 2009-ben indult be igazán a szekere, a Másnaposok című film rendezésével. A trilógián kívül még a 2003-as Sulihuligánok című filmet érdemes tőle megemlíteni. A vígjáték műfajában otthonosan mozgó rendező ezúttal is a kaptafánál maradt, mai témánk a Haverok fegyverben című film lesz.
Ezen a héten véget ér a november, és kezdetét veszi az év utolsó hónapja. Lássuk, milyen programok vannak az adventi időszakban!
1998-ban egy bizonyos Ted Chiang írt egy Életed története című novellát. Ebben egy Louise Banks nevű karaktert keresett fel a katonaság, hogy a Földre érkezett idegen fajjal megpróbáljon érdemi kommunikációt létrehozni. Mai filmünknek ez szolgáltatta az alapját.
A Marvel Studios filmjeihez kitalált egy új logót, amiben jól láthatóan arra alapoznak, hogy már jó pár karaktert sikerült megismertetniük és megszerettetniük a közönséggel az évek alatt. Ezt a legújabb darabnál, a Doktor Strange-nél vetették be először.
Az Inferno című könyv a Dan Brown által jegyzett Robert Langdon-széria negyedik darabja, ami 2013. május 14-én látott napvilágot. A filmadaptáció ezzel szemben a trilógia hamadik része, ami pedig Ron Howard nevéhez fűződik. Ugyan tervezte a Sony a harmadik, The Lost Symbol című könyvet adaptálni, de végül emellett tették le voksukat. Lássuk hát, mi sült ki belőle.
A pop nagyasszonya, Lady Gaga idén új lemezzel jelentkezett, nézzük át egy kicsit a munkásságát!