Az olvasottság nem publikus.

Digital Reality Magazine

  • Játék
  • Film
  • Zene
  • Tech
  • Offline
  • Kapcsolat
Vár ezeregy éj!

Vár ezeregy éj!

Arabian az árkádarchívumban

A klasszikus – értsd: ezer éves – Sun Electronics-játék, az Arabian érkezett meg nemrég a Hamster gondozásában lévő Arcade Archive gyűjteményébe. Immáron több száz játékkal dicsekedhet az album, amely igen dicséretes módon nem hagyja feledésbe merülni a régi kor nagy érdemű címeit.

arabian_arcadeflyer.png

Az Arabian eredetileg 1983-ban jelent meg, mint egyszemélyes platformer (én csak ugrálósnak nevezem) játék. Nagyjából az akkori tendenciát követte, a '80-as években ennek volt nagy divatja. A játékos egy herceget irányít, célja pedig a hercegnő megmentése, akit a saját palotájában tartanak fogva. Ifjú hősünk átszeli a hét tengert, keresztülvágja magát dzsunkeleken, míg végül eljut a palotáig, ahol is megmenti kedvesét és a naplementébe elszállnak a varázsszőnyegen. A játékosnak a kalandok során vázákat kell összegyűjteni, amelyekből idővel összeáll az ARABIAN szó. Igen ám, de ezt nem éppen egyszerű pályákon kell megtennie. Sok ugrabugrára és ügyességre lesz szükség az ellenfelek legyőzéséhez!

Itt hagyok egy rövid videót, amelyen gyakorlatban is látható, hogy miről van szó:


Habár maga a játék nem túl bonyolult, de a Sun Electronics azért ahol lehetett, kreatív volt. A történet elég viccesen van tálalva, négy különböző pályastílus áll rendelkezésre – a '80-as években ez még nagy szó volt ám! –, jópofa szellemek, és a korra jellemző hangeffektek vicces zenével megtoldva: Offenbach Kánkánja vagy épp a Tell Vilmos-nyitány. Szóval azt nem lehet mondani, hogy ne lettek volna kreatívak a készítők.

Az Arabian jelenleg 8$-ért – cirka 2500 Ft-ért – vásárolható meg kizárólag Switch-re. Akinek esetleg felkeltette az érdeklődését, az itt szerezheti be. Ha pedig más játékok közül válogatnátok, azt ezen az oldalon tehetitek meg.

Forrás: Destructoid

Ti örültök, hogy ilyen régi klasszikusokat elérhetővé tesznek a mai generáció számára is? Esetleg tervezitek ilyenek beszerzését? Hasonló tartalmakról szívesen olvasnátok a jövőben? Véleményeitek osszátok meg velünk!

 

facebook-flat-vector-logo-400x400.png twitter-logo.png instagram_app_large_may2016_200.png youtube-logo-full_color.png
Előző játékos cikkünk:
Ördögi lehetőségek
maxresdefault_6.jpg
Szólj hozzá! játék 1983 arcade árkád arabian Tovább
Vár ezeregy éj! Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Magas szintű fúzió Magas szintű fúzió
  • Csillagok Háborúja felnőtteknek Csillagok Háborúja felnőtteknek
  • Timothée Chalamet hónapja Timothée Chalamet hónapja
  • Horizon a horizonton Horizon a horizonton
  • A totális háború ideje még nem jött el A totális háború ideje még nem jött el

A bejegyzés trackback címe:

https://digitalrealitymagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr816240784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Facebook Twitter Instagram

Hirdetés

Digital Reality Magazine

Játék, film, zene vagy a tech világról szeretnél tudni? Jó helyen jársz! Események, élménybeszámolók, tesztek és hírek várnak rád itt a Digital Reality Magazine-nál. Hetente megjelenő friss hírekkel/cikkekkel naprakész lehetsz. Reméljük, megtalálod nálunk a számításaidat, kattints a követés gombra, hogy elsőként értesülj az új bejegyzésekről! DRM team

Facebook oldaldoboz

Tovább a Facebook-ra

Top 10

  1. A magyar játékipar fénykora
  2. Vakok közt Momoa a király
  3. Az élet a legjobb(?) forgatókönyvíró
  4. Ami hiányzik a képregényfilmekből
  5. Hát... ez nem sikerült
  6. Honnan jött és hova tart a VR?
  7. Hogyan legyen okos az okostelefon?
  8. „A Császár nevében: Hulljon a férgese!„
  9. Harmadik típusú találkozások
  10. Emlékek

Archívum

  • 2022 november (2)
  • 2022 szeptember (1)
  • 2022 július (1)
  • 2022 május (3)
  • 2022 április (3)
  • 2022 január (1)
  • 2021 november (1)
  • 2021 október (1)
  • 2021 szeptember (7)
  • 2021 augusztus (5)
  • 2021 július (3)
  • Tovább...
süti beállítások módosítása
Dashboard