A sci-fi egyik legrégebbi és talán legérdekesebb témaköre a mesterséges intelligencia és az attól való félelem. A 2001: Űrodüsszeiától a Bosszúállók: Ultron korán át számtalanszor ábrázolták már, és még mindig nem sikerült kimeríteni, sőt, az idő előrehaladtával csak egyre aktuálisabb lesz. Mai alanyunk a 2016-ban megjelent The Uncertain: Last Quiet Day is ezt a kérdéskört boncolgatja sajátos megközelítésből.

Jogosan merülhet fel a kérdés, miért most írunk egy 2016-os játékról? Egyrészt, mert szeretünk indie játékokkal foglalkozni, és ha valami, akkor a ComonGames csapata egy igazi régi vágású garázsfejlesztő brigád, másrészt 2020 második negyedévében várható a folytatás, így aktualitást nyert. Ha nem hallottál még a játékról, ne hibáztasd magad, egy nagyon rövid (2-3 órás), epizodikusnak szánt indie fejlesztésről van szó, ami felett könnyű elsiklani, de annál érdekesebb a cselekmény és az ötletei.

Történetünk a 22. században játszódik, az általunk ismert civilizáció végleg elpusztult, az emberiség háborúk sorozatával kipusztította magát. Ebben a posztapokaliptikus világban pedig nem maradt hátra más, csak mesterséges intelligenciával rendelkező robotok. Az androidok pedig elkezdték felépíteni saját társadalmukat, ami nagyban hasonlít az emberekéhez, például minden robot azt a feladatot tölti be, amihez a legjobban ért (amire eredetileg is szánták), és alkatrészekkel kereskednek, hogy működésüket fenntartsák, viszont minden érzelemmentes, kizárólag logika által vezérelt. Főszereplőnk egy szerelőrobot, aki alkatrészeket guberál és javít megrendelésre, eközben régész módjára vizsgálja az emberiség történelmét, és próbálja megérteni a kipusztulás pontos okait.
Ezzel az érdekes felütéssel merülhetünk bele a játékba, ami azonnal számos kérdést vet fel, illetve rögtön pár esetleges logikai bukfencet is, de persze ezekre még mind kaphatunk magyarázatot a folytatásban.

Pozitív oldalról nézve a játékmenet igazán nosztalgikus, egy Syberiához hasonló point and click adventure működésére épül, amit néha TPS nézettel fűszereztek. Tehát az irányítás végtelenségig lecsupaszított, a kihívást a logikai feladatok, illetve az RPG-s párbeszédek döntései nyújtják. Egy-két ilyen minigame pedig kifejezetten stílusosra sikerült, például amikor kisebb szereléseket végzünk FPS nézetben, és lépésről lépésre kell teljesítenünk minden műveletet. A feladványok között pedig iratokat és tárgyakat keresgélve járhatjuk be az egyes helyszíneket, ahol elidőzhetünk különböző interakciós lehetőségekkel, hallgatjuk karakterünk hol vicces, hol szomorú fejtegetését, ahogy próbál rájönni, mit mire használhattak az emberek. Az art designra pedig nem lehet panasz, a kicsit old school külsővel megáldott robotok és járművek bár nem különösebben egyediek, de stílusosak, a környezet is szépen felépített, és a helyszínek visszafogott aláfestő zenéi is fokozzák a hangulatot. A párbeszédek minősége és a szinkronhangok kifejezetten jók.

Egyszóval nagyvonalakban az elemek megvannak egy igazán jó játékhoz de sajnos ettől messze elmarad a végeredmény. Ugyanis minden részletében egy elnagyolt koncepció maradt, amivel még rengeteg munka lett volna kidolgozni. Technikai szemszögből nézve egy nagyon rossz minőségű játék rengeteg töltőképernyővel, nagyon kicsi terekkel, kevés felvehető tárggyal, és a helyszínek lineárisan követik egymást, minden mellékágat nélkülözve. A mozgás animációja még úgy is akadozik, hogy nincs belőle sok. Az interakciós gombokat pedig egy helyben állva kell megnyomnunk, mert ha bármi mást mellé nyomunk, az érvényteleníti. Nincs inventory vagy bármilyen kombinációs lehetőség a tárgyakra, ami növelhetné a lehetőségek számát. A párbeszédekben fajsúlyos döntések nincsenek, inkább csak a megfelelő kérdés feltétele a cél, mert minden opciót nem tudunk végigjárni. Még az epizodikus felépítéshez képest is nagyon rövid. Amit kifejezetten nem értek, hogy miért raktak bele egy autóüldözéses részt, ami működését tekintve egy Temple Run játékhoz hasonlít. Az újrajátszhatóságot sem indokolja semmi – 1-2 rejtett achievementet leszámítva. (Ha valaki játszott a Legend of Korrával, ott is hasonló részekkel rontottak az összhatáson.) Sajnos inkább tűnik a játék egy tech demónak, mint teljes verziónak. 

Mindent összegezve ugyan sokat nem lehet várni a játéktól, de itt fontos megemlíteni, hogy egy 2014-ben alapított stúdióról beszélünk, aminek ez volt az első projektje. Ezt is figyelembe véve, a hiányosságok ellenére is, a történet és a hangulat miatt önmagában megér egy végigjátszást annak, akit mozgatnak az ilyen stílusú játékok. Ami pedig a második részt illeti, a megjelenést 2017-re tervezték, de a visszajelzések alapján tovább dolgoztak rajta, és közben egy The Uncertain: VR Experience játékot is kiadtak, ami bizakodásra adhat okot. (Erről részletesen is beszámoltak a fejlesztők). Érdemes lehet rájuk odafigyelni a jövőben, mert még egy igazán jó széria is kisülhet a dologból, és ha szerencsénk van, további játékokkal is gazdagítanak majd minket.

Előző játék cikkünk:
BlizzCon 2019