Rage game is meg nem is

Cuphead

Ezen a héten egy olyan platform játékot vettünk górcső alá, amit sokan a Dark Souls-sorozat utódjaként emlegettek. A játék készítője, a Studio MDHR kicsit visszatért az alapokhoz, és létrehozott egy különleges hibridet, ami egyszerre ötvözi a 2D-s játékok és a 8-bites játékok stílusjegyeit. Végül fogták az 1930-as évek rajzfilmes vizuális köntösét - a hozzá illő korhű zenével - és ebből meg is született a Cuphead.

A Cuphead története a következő: a sztorinak két főszereplője van, Cuphead és fivére, Mugman. Inkwell szigetén élik mindennapjaikat, amikor is egy nap áttévednek a szomszédos kaszinóba szerencsét próbálni, amit legnagyobb szerencsétlenségükre az Ördög üzemeltet. Miután komoly nyerési szériában vannak, egyszer csak felbukkan az Ördög, aki a következő kockadobás előtt egy visszautasíthatatlan ajánlatot tesz a fivéreknek. Ha nyernek, övék lehet a teljes nyeremény, ha viszont veszítenek, akkor a lelkükkel kell fizetniük. Sajnos Cuphead eltéveszti a dobást. Kérlelik az Ördögöt, hogy ne hajtsa be tartozásukat, így kapnak egy újabb ajánlatot. Ha a fivérek begyűjtik a korábbi adósok lelkét az Ördögnek Inkwell szigetén, akkor szabadon távozhatnak.

A játékmenet két részre bontható. Az egyik elem az úgynevezett „Run and gun” pályák. Ezeket a szakaszokat nem kötelező végigcsinálni, de erősen ajánlott végigszenvedni magunkat; ugyanis ezeken a pályákon farmolhatjuk össze azokat az aranytallérokat, amivel képességeinket növelhetjük, illetve speciális lövéseket és különféle buffokat vehetünk kalandorainknak. Ezeket az aranytallérokat a térképen elhelyezett árusoknál el is költhetjük. Érdemes nyitott szemmel járni a szigeten, mert olykor egy-egy jól elrejtett aranytallérba bele lehet futni. A játék másik úgymond központi eleme a bossfight. A kiszemelt áldozatunkat két nehézségi módban próbálhatjuk ki. A Simple nehézség az úgynevezett gyakorló mód. Aki esetleg arra gondol, hogy a boss itt csak fél gőzzel fog működni, nos, annak bilibe lóg a keze. Itt is ugyanolyan hévvel és aljassággal küzd az ellenfél a lelkéért, mint a Regular módban. A különbség csak annyi, hogy a Simple módban nem kapjuk meg a lelket igazoló, a végjátékhoz fontos szerződést, míg a Regular módban megkapjuk. (Ha nincs meg az összes szerződés, nem kezdhetünk neki a végjátéknak.)

Érdemes még megemlíteni, hogy egy bossfight több szakaszból áll. Minden szakasz egy bizonyos sebzésmennyiség után aktiválódik, amik után a főellenség újabbnál újabb kis piszkos húzásokkal igyekszik megfosztani életünktől. A játék nehézsége többek között ebből is ered, mert hiába érünk el az utolsó fázis utolsó pillanataihoz, ha ott fűbe harapunk, minden kezdhetünk előröl. A kitartóbbak ilyenkor úgy gondolják, hogy nem baj, legalább kiismerik az ellenfél mozgásait/cselekedeteit. Azonban ez nem fog bekövetkezni, mert a játék direkt arra lett kihegyezve, hogy ezek a támadások és cselekedetek rendre megváltoznak. Így erre sajnos nem érdemes építeni, kifejezetten csak ügyességünk számít ebben a játékban.

Térjünk át bátor lélekgyűjtögető harcosaink fegyverzetére is. Cupheadnek és Mugmannek külön-külön lövése és speciális képessége van. Az egyik ilyen lövés a Lobber, ami közepes távolságban kifejezetten hatékony, elég jól is sebez, viszont a tüzelési sebessége alacsony. A Spread ezzel szemben szélesebb spektrumban erős, viszont csakis rövid távolságban érdemes bevetni ezt a támadást. Mindkét képességnek van egy "EX" változata, amivel nagyobb és erősebb támadást lehet bevinni. Ahhoz, hogy ezt használhassuk, folyamatosan töltenünk kell az EX-csíkunkat, aminek a betelését egy pókerkártya jelzi. Ha a kártyákból összegyűjtjük az összeset, akkor bevethetjük a Super Artot, vagyis a speciális támadást, amivel egyszerre nullázzuk le mind az öt kártyát. Végezetül pedig beszerezhetünk úgynevezett Charmokat is, amelyek különböző képességeket takarnak, mint például a Smoke Bomb, amivel láthatatlanná válunk dash-elés közben vagy a P. Sugar, amivel az első parry automatikussá válik.

Ha már szóba került, a játéknak van egy fontos eleme, mégpedig a parry. Minden olyan felénk száguldó lövedéket, ami rózsaszínben pompázik, lehetőségünk van parry-zni. Ez ezért fontos, mert - többek között a „run and gun” fázisokban - legtöbbször csak így érhetünk el magasabban elhelyezett aranytallérokat, míg a bossfightban már említett EX-csíkot így tudjuk újratölteni. Így lehetőséget teremthetünk arra, hogy hatékonyabban letudjuk a küzdelmet. De ne higgyük azt, hogy a parry kivitelezése pofonegyszerű. Sokszor kiszámíthatatlan módon érkeznek az objektumok és a mindig változó játékmenet miatt bőven van kockázat az alkalmazásában.

Folytassuk a játék pozitív dolgaival. A látvány egyszerűen pazar. Jól látható, hogy a fejlesztők sok munkaórát öltek bele a részletes látványvilágba. A rajzfilmes dizájnra egyszerűen panaszunk nem lehet. Mindemellé párosul a kor zenei repertoárja is, ami csak tovább fokozza a hangulatot. Pozitív még, hogy a játék tele van kihívással. Nem finomkodik velünk, csak úgy tolja felénk a skulót, amit kerülgetni kell. Sokszor meg fogunk halni és sokszor neki fogunk fogni „akkor is begyűjtöm a lelked, te mocsok!!!” felkiáltással. Pozitív még, hogy a játékban van kooperatív mód is. Nincs is annál jobb, mikor kínjainkat megoszthatjuk valakivel, és vállvetve harcolhatunk a jó ügy érdekében.

Azonban a játék egyik pozitív eleme egyben ez egyik hátránya is: sokszor aljas módon nehéz. Alig hagy teret mozogni és kitérni a számtalan lövedék elől. A parry-t a lehető leglehetetlenebb helyzetekben adja be, és olykor a „pókösztönt” is meghazudtoló gyorsaságra lenne szükségünk egy-egy elem elkerüléséhez. Hátrány még, hogy sokszor olyan érzésünk lesz, hogy szuperképességeink nem érnek semmit. Csak tartalékoljuk képességeinket, hogy a lehető legjobbkor lőjük el ellenfelünkre, de ez sokszor inkább csak látványos, mint hasznos dolog. Csak azt a megnyugtató tudatot adja, hogy: „HAHA, most biztos nagy sebzést karcoltam bele!”. Ez a játék így csak az igazán kitartóaknak való - az átlag játékosokat nem hagyja nagyon érvényesülni.

Mindenesetre a Cuphead egy hangulatosan jó játék, ami kicsit próbára fogja tenni türelmünket. Sokszor szeretnénk majd a kontrollert a falnak csapni, de a bizonyítási vágy minduntalan folytatásra kényszeríti az embert. Aki ezektől el tud vonatkoztatni, annak egy látványos és nosztalgikus kalandban lesz része.