A 2013-ban indult Conjuring franchise eddig mindössze három filmet foglal magában: a Démonok közöttet és folytatását, valamint az Annabelle-t (a folytatása ennek is már úton van). Ezeket a filmeket a Warren-házaspár köti össze, mind az ő eseteiket dolgozza fel. S mint ilyenek, feltüntethetik a film elején a jól bevált, de már kissé túljáratott szöveget: „based on a true story” (tehát igaz történet/megtörtént események alapján).

James Wan rendező nevével először 2004-ben találkozhattunk, az akkor indult franchise, a még frissnek, és ötletesnek tekinthető Fűrész kapcsán. Azóta ugye megért hat folytatást a film, több-kevesebb sikerrel; mindegyikben részt vett producerként. Ezek után sem vándorolt messzire, túlnyomó többségben horrorfilmekkel foglalkozott, mint azt jelen példánk is alátámasztja (igazán egy nagy kivétel volt, a szintén túl sok folytatást megélt Halálos iramban-széria legutóbbi darabja).

A Démonok között első részében a Perron családdal ismerkedhetünk meg. Roger és Carolyn, valamint öt lányuk egy romos állapotban lévő harrisville-i házba költöznek, aminek sem előző tulajáról, sem bármi egyébről nem tudnak. Már az első éjszakáktól elkezdődnek a paranormális jelenségek (halott állatok, önműködő ajtók…), amik a film előrehaladtával egyre rosszabbá válnak.
Pozitívumként hoznám fel, hogy hamar a tárgyra tértek: alig kellett várni az események felgyorsulására, nem úgy, mint pl. a – szintén túl sok folytatást megélt – Paranormal Activity-nél. Elvégre, ha már egy ilyen filmet néz az ember, sejti, mik fognak történni. Nekem Patrick Wilson leginkább a Watchmen baglyaként volt ismerős, Vera Farmiga pedig a Forráskód tisztjeként, úgyhogy jó volt egy teljesen más szerepben látni őket. Sok újdonságot ugyan nem tartalmazott az első rész, bár azt hiszem, a műfaj eleve elég rövid pórázon tartja az alkotóit. A kötelezőt viszont jól hozta, nem véletlen, hogy 20 milliós büdzséjéből 318-at termelt.

Mivel az első részben azt mondták, hogy a harrisville-i volt a legmegrázóbb esete a Warren-házaspárnak, fel volt adva a lecke a Démonok között 2.-nek. A superlativus-problémát azzal oldották meg, hogy az eset ugyan nem volt durvább, mint az előző – főszereplőink voltak más módon részesei. Ugyan a film nézése közben furcsa volt, hogy még ők is mennyire szkeptikusan állnak hozzá az eseményekhez, de nem véletlenül: az Enfield Poltergeist néven elhíresült eredeti történet leginkább egy átverés volt. Így ebben az esetben sokkal többet hozzá kellett költeni a forgatókönyvhöz.
Ami feltűnő különbség, hogy a második rész – az első eredményességének köszönhetően – nagyobb költségvetést kapott (konkrétan a dupláját), ezáltal a CGI komolyabb szerepet kapott. Talán még egy fokkal klisésebbnek tűnt, mint az első rész, de én –az IMDB közösségével egyetemben – élvezetesebbnek találtam összességében.

Amit külön kiemelnék mindkét film esetében, az a zene. Joseph Bishara nagyon jó munkát végzett, a második részben felcsendülő Elvis-dal meg pláne jól esett (pedig nem vagyok valami nagy rajongója Mr. Nem-halt-meg-csak-hazamentnek). (MINIMÁLIS SPOILER) (Ráadásul mindig megmosolyogtatóak az olyasfajta vásznon túlmutató poénok, mint amikor a Guardians of the Galaxy-ben Zoë Saldana karaktere közli, hogy nem tud táncolni, vagy jelen helyzetben amikor Patrick Wilson Ed Lorrainje azt állítja, hogy nincsen jó énekhangja.)

Nem állítanám, hogy vágyaim netovábbja lenne egy harmadik rész, de egyrészről elkerülhetetlennek tűnik, másrészről be kell vallanom, egész jó esélyt látok rá, hogy egy korrekt alkotást hoznának össze. Míg ez meg nem történik, egyszeri megtekintésre tudom ajánlani a fenti két művet.

Ha pedig jön a harmadik rész, arról mi is mindenképpen beszámolunk!

IMDB: Démonok között, Démonok között 2.
Rotten Tomatoes: Démonok között, Démonok között 2.

Előző filmes cikkünk:	Következő filmes cikkünk:
Zsoldosok vagy hősök? - 13 óra: Bengázi titkos katonái	Az Enterprise hamvain... - Star Trek: Mindenen túl