Fergie új lemeze nemrég jelent meg, ezért úgy gondoltuk, ideje áttekinteni az ő munkásságát is, „Akkor és most” rovatunkon belül.

Stacy Ferguson 1975-ben született (azaz már 42 éves!), Kaliforniában, ahol aztán élete nagy részét is töltötte. Első feltűnése 1984-re vezethető vissza, mikor elkezdte szinkronizálni a Peanuts (a Charlie Brown és Snoopy karakteréről ismert képregény) Sally nevű figuráját. ’84 és ’89 közt a Disney csatorna Kids Incorporated műsorában színészkedett, hat évadon keresztül, ezáltal a leghosszabb ideig résztvevő tagja volt a szériának.

Legtöbben valószínűleg a Black Eyed Peas-ben ismertük meg a 2000-es években, pedig a zenei munkássága korábban kezdődött, ugyanis a BEP (és annak előfutára, az Atban Klann) 1988-től 2002-ig nélküle futott. Nicole Sherzingert keresték meg először, hogy szálljon be negyedik tagként, de érdekes módon ő akkoriban (még pár évre a Pussycat Dolls-tól és az ismertségtől) az Eden’s Crush nevű lánybanda tagja volt, és szerződés kötötte hozzájuk.

Fergie a Wild Orchidban kezdte a zenei karrierjét a kilencvenes évek elején, ami kisebb tagcserék, sikeres és sikertelen kísérletek, lelkes önpromózás, névváltás, és a producerüket a Toy Soldier című dal előadójára, Martikára való váltás után 1996-ban jelentette meg első kiadványát, az At Night I Pray című kislemezt. Készült hozzá videoklip is, Marcus Nispel (Fugees – Ready or Not, Spice Girls – Spice Up Your Life, Bryan Adams & Mel C – When You’re Gone) rendezésével.

1997-ben érkezett debütáló lemezük, szimplán Wild Orchid címmel, egy popzenével és soullal fűszerezett r&b anyag, engem a dalok leginkább Whitney Houston munkásságára emlékeztettek. Többnyire pozitív fogadtatásban részesült, a sikerét nem is tudták reprodukálni a későbbiekben. Második klipnek a Talk to Me-t, harmadiknak a Supernaturalt választották.

A második lemezük, az Oxygen 1998-ban jelent meg, és mindössze kétszázezer darab fogyott belőle világszerte, ami egy teljes kereskedelmi bukás volt. Ennek a könnyed hangulatú Be Mine volt az egyetlen kislemeze és klipje:

A következő állomás a Fire című lemez volt, amin az ’N Sync-ből JC Chasez segédkezett nekik. 1999 és 2000 közt zajlottak ennek a munkálatai, és el is készült a tervezett időre, azonban Fergie ez idő tájt metamfetamin-függővé vált, ezért mind az album megjelenését, mind a promóciós turnét elhalasztották 2001-re. Ennek a promóciós dala a Stuttering (Don’t Say) lett.

2001 májusában egy minneapolis-i rádió zenés eseményén részt vett mind a Wild Orchid, mind az akkor még mondhatni gyerekcipőben járó Black Eyed Peas. Itt találkozott először Fergie és Will.i.am. Telefonszámot cseréltek, majd pár hónappal később felvették a kapcsolatot újra, amikor is szükség lett egy női énekre a Shut Up című, éppen készülőben lévő, azóta már-már klasszikusban. Nem is volt akadálya, miután a Wild Orchidot dobta a kiadójuk, és ezzel a lendülettel Fergie is otthagyta őket. (A két megmaradt lány egyébként folytatta a közös munkát, de miután a 2003-as Hypnotic című lemezükből komoly 5000 darabot sikerült eladni online, és már csak három koncertet adtak az évben, fel is oszlottak végül.)

A történet innentől következő része már kevésbé igényel részletes bemutatást: az Elephunk album hatalmas nemzetközi siker lett, egy kifejezetten kellemesen eklektikus album, ami négy slágert is kitermelt: Where is the Love, Shut Up, Hey Mama és Let’s Get It Started.

A 2005-ös Monkey Business szintén elég népszerű lett, a Don’t Phunk with My Hearttal, a Pump Ittal és a My Humps-szal (no meg az azóta kicsit elfeledettebb, de rövid ideig nagy slágernek számító Don’t Lie-jal).

2006-ban indult el Fergie szólókarrierje, mikor júliusban megjelent a London Bridge című hip-hop alapú dala, ami a szeptemberben érkezett The Dutchess lemezt volt hivatott promótálni. Jelen cikk írója leginkább falnak megy ettől a számtól, de szerepeljen itt, mint főszereplőnk életének egyik mérföldköve:

Ez az album még öt kislemezt termelt ki; két nagyobb slágert, a Fergalicious-t és a markánsan más jellegű Big Girls Don’t Cry-t, valamint a Glamorous-t, a Clumsy-t és a Finally-t.

Szintén ebben az évben tért vissza a színészkedéshez is, szerepelt a Posedionban a hajó énekesnőjeként, valamint 2007-ben a Robert Rodriguez-féle Grindhouse: Terrorbolygóban, egy kisebb szerepben.

Kis kihagyás után a Black Eyed Peas 2009-ben tért vissza, a The E.N.D. című lemezzel (ami egy szójáték, az Energy Never Dies rövidítése). Ezen szakítottak a korábbi irányvonallal, sokkal több elektronikát használtak, és alapvetően butább dalokat írtak. Ezt az első klipes dal, a Boom Boom Pow is igazolja, de igazán az I Gotta Feelingben csúcsosodott ki. Kislemezes lett még a Meet Me Halfway, a közös videót kapott Imma Be és Rock That Body, valamint a Missing You.

Az előző lemezre reflektáló című The Beginning 2010-ben jelent meg, ami továbbra is az elektronikus alapú popzene irányt képviselte, ennek köszönhetően meg is kapta az inkább negatív hangvételű kritikákat – főleg az első kislemezes dal, a The Time (Dirty Bit).

A hasonló feelingben készült Don’t Stop the Party és a kicsit balladisztikusabb Just Can’t Get Enough kapott még videoklipet.

Fergie 2013-ban legálisan megváltoztatta eredeti nevét Fergie Duhamelre, hivatalossá téve művésznevét, és felvéve férjéét, Josh Duhamelét (akivel egyébként idén szakítottak).

2016-ban megjelent a Where is the Love felújított verziója, a #WHERESTHELOVE, amiben ő is kapott egy minimális szerepet.

Az idén felmerült pletykákra, miszerint távozik a Black Eyed Peas-ből, Will.i.am reagált egy interjúban, hogy jelenleg saját lemezére koncentrál, de még mindig a csapat tagja.

Ez a saját lemeze a nemrégiben megjelent Double Dutchess. Alapvetően egy hip-hop lemez (Fergie is leginkább rap formájában fejezi ki mondanivalóját), amit alátámasztanak az olyan dalok, mint a fájóan buta Like It Ain’t Nuttin’, vagy a klipet is kapott M.I.L.F. $ (ejtsd „milf money”). Akad még egy-két gyengébb szám, a francia refrénű Enchanté (Carine), vagy a Nicki Minaj-zsal megtámogatott You Already Know. Viszont jól működik az albumot nyitó Hungry, az engem leginkább Ariana Grandéra emlékeztető A Little Work (csak az ének benne nem olyan nagy ívű, mint a pályatársnál), a mély szintialapot némi lalázással ellensúlyozó (szintén klipes) L.A. Love, vagy a Just Like You. Időnként gitár is megszólal; jelen lemez Big Girls Don’t Cry-jában, a Save It Til Morningban, vagy például a Life Goes Onban. Én itt alant a Tension című dalt emeltem ki, de még említésre méltó a zárópáros, a Love is Blind és a Love is Pain, az egyik reggae, a másik gitáros alapú ballada (még balladább, mint a Save It Til Morning), és bár jók, mindkettőben egy kicsit lehetett volna csiszolni a refrént.

Fergie munkássága egyértelműen a hip-hop és az r&b köré épül, de a Black Eyed Peas már korábban is felhasznált más stíluselemeket, egy idő óta pedig előszeretettel vándorol az elektronika irányába, a Double Dutchess album pedig szintén értelmezhető egy eklektikus lemezként. Mi ugyan nem fogyasztjuk minden dalát/dalukat annyira szívesen, de ezúton is további sikereket kívánunk a művésznőnek! Ha pedig a Black Eyed Peas érkezik új anyaggal, az ő történetükre is részletesebben kitérünk.

Előző zenei cikkünk:
Lady Gaga, avagy a popzene torzszülöttségének kvintesszenciája