A Shuumatsu no Valkyrie (angol címén Record of Ragnarok), a Netflix legújabban bemutatott animesorozata, amely június 17-én tette tiszteletetét a nagyérdemű előtt 12 részes első évadával.

Történetét tekintve könnyen összegezhető alkotásról van szó. Az istenek (értsd: a világ összes vallásának összes istene) 1000 évente összegyűlnek, hogy eldöntsék az emberiség sorsát: hagyják őket még ezer évig élni, avagy elpusztítják őket. Legújabb gyűlésükön úgy döntenek, egyhangúan, hogy az emberiségnek vesznie kell, azonban egy Valkűr (Brünhild) közbelép, és az emberiség számára utolsó szalmaszálként az úgynevezett Ragnarök paragrafusra hivatkozik az istenek törvénykönyvéből. Ennek értelmében 13 isten megmérkőzik 13 emberrel (az emberiség 7 millió éves történelméből), és amelyik fél elsőnek eléri a hét győzelmet, az nyer. Az istenek gőgjükben (mivelhogy az embereknek nem lehet esélyük az istenek ellen) belemennek a harci tornába, és lényegében ezzel kezdetét is veszi a történet.

Ahogy az látszik is, az alapfelütése az animének nem túl bonyolult, de számomra meglepően jól volt tálalva. Aki látta már Dragon Ballt vagy a Yu Yu Hakusho – A szellemfiú című alkotást, azt nagy meglepetés nem fogja érni; ezek mentén halad ez a sorozat is. Adott egy torna, amelyben 1v1 párharcok vannak életre-halálra. Ami sikeresen megbolondítja a receptet, az a mitológiai és történelmi háttér, amelyet az istenek és emberek rejtenek magukban. Mitológiai szempontból elég széles a tárház, és tényleg mindenből merítenek az alkotók. Az első évadban egyelőre a görög mitológia dominál, de már felsejlik az egyiptomi és viking mondakör is. Ezeknek az alapját ráadásul szépen felrázzák/kiegészítik az írók (mangaadaptáció lévén). Egy jó példa erre a görög istenektől, hogy nem a Zeusz-Poszeidon-Hádész trió a 3 főistenség, hanem volt egy negyedik testvérük is, csak őt teljesen kigyomlálta a másik három a történelemből (hogy miért, azt már nem árulnám el). A lényeg, hogy a meglévő alapokra szépen építi a saját történetét az alkotás. Ugyanez igaz az emberi történelemre is (példaként említhető Ádám, akinél a Paradicsomból való kiűzetés nem egészen úgy volt, ahogy), és akkor még nem beszéltem a humorfaktorról, amire bőven van lehetőség (Ádám és Michelangelo). Nézőközönség is van, ahol aztán minden híresebb személy képviselteti magát. Egy szó, mint száz: lehetőségek tárházát hordozza ez a koncepció.

Jómagam egy harcokkal túlfűtött tornát vártam volna, és meglepő módon ez nagyjából csak a felét teszi ki a sorozatnak. A másik felében igen nagy hangsúlyt kapnak az egyes karakterek és hátterük, motivációik. Mind az istenek, mind az emberek oldalán. Engem ez nem kicsit lepett meg, de a jó értelemben. Szépen rázza fel ezzel a csatákat, és teszi szerethetővé az egyik vagy éppen másik oldalt, és akkor még nem említettem azt, hogy a háttérben más szálak is kibontakozóban vannak, amelyek egy szövevényesebb történetre engednek következtetni. Valószínűleg több is lesz itt, mint egy sima harci torna.

Animációt tekintve nekem kicsit sok volt az állókép a sorozatban. A harcokat dinamikusabban, pörgősebben is el lehetett volna készíteni. Szerencsére(?) nem ez adja a sorozat gerincét, mint említettem. Sokat fektet a történetre is, ott pedig annyira ez nem domborodik ki. Azonban szerintem pont ennek okán bőven lett volna pénz és idő ennek a mennyiségű akciónak a rendes kidolgozására. Ezen a téren sajnálom, hogy nem voltak igényesebbek a készítők, mert hogy rajzolni/animálni tudnak, az bőven látszik, csak mintha pont a harcoknál úgy lettek volna vele, hogy elég állóképekkel teletűzdelni az egészet. Ha itt is igényesek lettek volna, akkor megkockáztatom, hogy az egyik legjobb animét rakhatták volna le az asztalra. Cserébe viszont az arcok és a rajz stílus nagyon igényes, csak azok a fránya álló és statikus harcok és mozgások azok amik nagyon levonnak a sorozat értékéből. 

Szinkron terén magas színvonalat képvisel a sorozat (természetesen a japán hanggal ajánlott nézni). Sok ismerős hang csendül majd fel azok számára, akik szeretik ezt a zsánert. Panaszra ezen a téren nincs ok, továbbra is kiemelkedő munkát végeznek a hangadók. Csak dicsérni tudom ezen a téren a Shuumatsu no Valkyrie-t. 

Zene terén csillagos ötös a Shuumatsu no Valkyrie. A zene szerző nem mást, mint Yasuharu Takanashi, aki a Naruto-nak és a Fairy Tail-nek is zeneszerzője volt. Aki nézte/nézi ezeket a sorozatokat, annak a zene nagyon ismerős lesz. Pörgősek, akciódúsak, még önmagukban is simán megállnák a helyüket. A harcokhoz nagyon passzolnak, jól vannak időzítve, és kellemesen megdobják az adrenalinszintet, amikor kell. Az opening és az ending szintén jól szerepel. Remélhetőleg minél hamarabb elérhető lesz a sorozat soundtrackje. 

A magyar feliratról olvastam pár helyen, hogy így nem jó, úgy nem jó, meg neveket nem szokás lefordítani (Reginleif - Hatalomhagyományozó). Ezen személyek számára van egy rossz hírem. Ténylegesen ez az ismertebb 13 valkűr neve. A lefordított Edda-ban is így jelennek meg, tehát ezen a téren nem lehet/szabad szidni a fordítókat, mert csuoán hitelesen jártak el (még ha az ember szeme elsőre majdnem kifolyik az említett példát meglátva). Egy-két kisebb dologba belehetne kötni felirat terén ha az ember akarna, de szerintem jó munkát végeztek vele. Nem a legtökéltesebb, de az ember megérti miről van szó és látszik, hogy a készítő nem sajnálta az időt beleölni. 

Jómagam jó szívvel tudom ajánlani a Netflix legújabb animációs sorozatát, a Shuumatsu no Valkyrie-t minden animeszeretőnek/rajongónak (Dragon Ball–One Punch Man–Yu Yu Hakusho vonalon mozgóknak). A maga 12 részével (és a szokásos 20 perces hosszúságával részenként) egy kellemes kikapcsolódást fog nyújtani. Gyorsan végignézhető, mégis könnyen érthető. Remélhetőleg a manga többi része is feldolgozásra kerül, bár valószínűleg nem a közeljövőben (2017-ben indult a manga, szóval várhatóan időbe telik majd, amíg újabb elegendő alapanyag készül a többi évadhoz).

Tervezitek megnézni a Shuumatsu no Valkyrie-t, vagy teljesen hidegen hagy titeket ez a téma? Esetleg ha már láttátok, osszátok meg velünk a véleményeteket róla!

Előző cikkünk:

Újra mozi!