Az Apple a tegnapi nap folyamán, ismételten online berkekben tartotta meg idei valószínűleg utolsó eseményét. Számos érdekes újdonsággal szolgáltak a videóban, amelyeket mi most megpróbálunk összefoglalni, hogy egy kicsit egyszerűbb legyen azok számára az élet, akik érdeklődnek a termékek, vagy csak szimplán a technológia iránt.
Bemutatták az Apple M1-et, amely egy új ARM processzor a MAC termékek számára
Az M1-gyel a cég belép az 5 nm-es csíkszélességű termékek világába. A processzor (ami a cég elmondása szerint a leggyorsabb lesz a piacon) a beszámoló alapján egy 8 magos chipet rejt magában. Emellett a teljesítményére sem lehet panaszunk, ugyanis osztályában állítólag ez lesz a legjobb adatokkal rendelkező.
Az M1-nek emellett lesz egy integrált 8 magos grafikus feldolgozó egysége is. Erről szintén hasonló ódákat zengenek teljesítmény és fogyasztás terén. Azaz páratlan lesz a maga nemében. Majd ha piacra kerül, kiderül!
Minőségi férfi kiegészítők Dániából: Trendhim.hu
Az Apple új, M1-gyel felszerelt MacBook Airje 999 $-ba fog kerülni
Rögtön az új chip bejelentése után következett magának a terméknek is a leleplezése, amely ezt az új technológiát fogja használni. Bemutatták az új MacBook Airt. Kinézettre nem sok variálás történt. Mondják is, hogy ami bevált, azon ne változtass, és úgy néz ki, a neves cég él is ezzel a közmondással. Küllemre szinte ugyanazt kapjuk, mint ami a piacon van, de esetünkben a belső a lényeg. Az új technológiának hála ugyanis javul az aksik teljesítménye (értsd: akár 18 órát is bírni fognak). Emellett a teljesítményre sem lehet majd panasz, az integrált grafikai vezérlőnek hála, azoknál a programoknál (pl. Adobe Lightroom) és játékoknál amelyek ezt igénylik. Emellett az Apple azt ígéri, hogy az új processzornak hála a háttértár írási és olvasási sebessége is látványos javulást fog mutatni.
Tegnap óta előrendelhető az új termék, és jövő héttől – november 17. – már el is érhető. Abból a szempontból példát lehetne róluk venni, hogy legalább nem kell a bejelentés után hónapokat várni a végleges termékre – lásd NVIDIA, AMD, csak hogy a legutóbbiakat említsem.
Már csak egyetlen apróság maradt hátra, még pedig az ára. Bár a címben írtam, hogy 999 $ lesz, ez hazánkban vajmi keveset jelent. Szerencsére már megkapta az itteni árcédulát is, amelyen elég vastagon fogott a toll, ugyanis a kezdő ára 429 990 Ft lesz. További részletek az alábbi honlapon.
Az M1 érkezik a Mac Minibe is
Az új saját fejlesztésű processzort igen széles körben fogják alkalmazni, érkezik ugyanis a Mac Mini asztali gépbe is. Valahol érhető, hogy itt is alkalmazzák, elvégre a fejlesztői csomag az új szilíciumtechnológiára eredetileg ebben a termékben volt, tehát ezen fejlesztették. Másfelől pedig bolondok lennének nem minden téren alkalmazni. A cég állítása szerint a teljesítmény az előző generációhoz (négymagos processzor) képest 3-szoros növekedést fog mutatni.
A Mac Mini külső csatlakozók szempontjából sem lesz elhanyagolható, helyett kapott rajta USB4-es, valamint Thunderbolt csatlakozó is. Ezek mellett csatolható lesz hozzá a Pro Display XDR (fontos infó, pár millás retina kijelző kinek nincs otthon?) akár 6K-s felbontással is!
Az előrendelés szintén lehetséges már, a tényleges megjelenés nálunk is november 17. Amerikában 700 $-os árcédulát kapott a termék, de hazánkban megint csak jóval drágábban lesz beszerezhető ennél: 309 990 Ft-tól. Variácók tekintetében pedig akár 16 giga memóriáig, illetve 2 TB-nyi háttértárig mehetünk. További részletek a honlapon.
A 13"-os MacBook Pro sem marad ki a mókából
Az Apple 13"-os MacBook Prója is megkapja az új processzort, elsőként a macOS eszközök közül. A cég állítása szerint ennek lesz a leghosszabb üzemideje a Mac termékek közül, közel 20 óra! Az M1-nek köszönhetően a videóhívások alkalmával sokkal szebb képet fogunk kapni, akárcsak az új MacBook Airnél, amelyről fentebb már tettünk említést. Csatlakozók tekintetében szintén támogatni fogja az USB4-et, valamint a Thunderboltot a szokásos 6K-s felbontással a Pro Display XDR-en.
A termék szintén előrendelhető már, és november 17-től teheti majd rá az ember a mancsát. Amerikai ajánlott ára 1299 $, de mint az várható volt, itthon jóval drágábban, 549 990 Ft-os kezdéssel indult útjára. További részletek szintén a honlapon.
MacOS 11 Big Sur az M1-maximalitásért, indulás november 12-én
Az új MacOS operációs rendszer azon egyszerű prózai okokból született meg, és tartott ennyi ideig a fejlesztése, hogy az új M1 lehetőségét maximálisan kihasználhassuk. Az Apple az eseményen bemutatta, hogy a hardver és szoftver ilyen nagyszerű házasságából milyen gyors rendszerfelállásra és programindulásokra számíthatunk. Remélhetőleg valóban ennyire jók lesznek az új termékek.
Az új operációs rendszer a héten november 12-én, csütörtökön indul hódító útjára!
Akit esetleg érdekel a teljes videó, az itt megtekintheti:
Forrás: TheVerge
Mit szóltok az új termékekhez az Apple háza tájáról? Örültök nekik? Esetleg tervezitek valamelyiknek a beszerzését? Véleményeiteket osszátok meg velünk!
Ha munkát keresel: Jobsora
Előző cikkünk: |
Boldog N7 napot! |