Az olvasottság nem publikus.

Digital Reality Magazine

  • Játék
  • Film
  • Zene
  • Tech
  • Offline
  • Kapcsolat
Egyedül a sötétben

Egyedül a sötétben

Limbo

header_1.jpg

Gondolom, a legtöbben félünk a sötétben, nem mellesleg, ha ez egy erdőben történik velünk, mint a Limbo főhősével. A Playdead stúdió is pont erre próbál fókuszálni ebben a puzzle platformer játékban.

Kalandunk először 2010 júliusában debütált, Xbox 360 platformon, ami csak online digitális kiadásban jelent meg. 2011 áprilisában, mikor a Microsoft exkluzív szerződése lejárt a céggel, megjelent Playstation 3-ra is egy csomagban – Tirals HD és ’Spolsion Man társaságában –; illetve valamikor ilyen tájban PC-re is. 2013-ban megjelent hordozható eszközökre is, mint iOS/Android/Playstation Vita. Végül 2014-ben jelent meg a next gen. konzolokra is, mint Xbox One és Playstation 4. Egyszóval a Playdead igyekezett mindenki számára elérhetővé tenni ezt a pár órás játékot.

20160724121227_1.jpg

A Limbo elég minimál stílusra épül, semmi csicsa, csak a lényeg, sőt, ha ez nem lenne elég, akkor még monokróm is. Ez egy 2D-s kaland, amihez a Box2D motort használták, ami egy ingyenes physics simulator engine – fizikai szimuláció motor – készítésével foglalkozó cég. Azon felül, hogy ez egy puzzle platformer játék, még a „Trial and Death” – Próba és halál – stílust alkalmazza, ami, hát igen csak érződik rajta. Elején a játék megtanít dolgokra, de ezt sem szabad szó szerint venni, mert egyébként egyáltalán nem fogja a kezedet. Még is azt mondom, az elején pár dolog tutorial – oktató –, mert elég egyszerűek, mind az ügyességi, mind a puzzle részük. Kanyarodjunk kicsit vissza a játék menüjére. Engem már itt megvett, a hangulata és letisztultsága, még annak ellenére is, hogy monokróm. Sok lehetőséget nem nyújt egyébként a menü, vannak szokásos lehetőségek: Resume – Játék folytatása –, Start New Game – Új játék indítása –, Load Chapter – Játék betöltése –, Settings – Beállítások –, végül az Exit. Beállításban sok beállítási lehetőségünk nincs. Gyakorlatilag semmi, meg tudjuk nézni, mivel lehet irányítani a játékot, amire két lehetőségünk van PC-n. Szokásos billentyűzet, és ha lehetőségünk van rá, akkor Xbox kontroller.

20160724124034_1.jpg

Ez a játék rövid, de mégis hosszú. Ha valaki nagyon ügyes, pár óra alatt kipörgeti, de ha először játszol vele, ezt a tényt kétlem, hogy tudná valaki teljesíteni. Ugyanis a legtöbb időt azzal fogjuk eltölteni, hogy újra és újra nekiesünk a kihívásoknak, amikkel a játék megkínál. Ez vonatkozik a puzzle és az ügyességi részére is. Én többszöri neki futásra tudtam csak végigvinni a játékot, mivel eléggé fel tudott húzni, ha már valami századjára nem jött össze. Szóval a rövid játékmenet relatív. A környezet nagyon változatos és hangulatos. Kalandunk során járunk erdőben, elhagyatott épületekben, mocsarakban, küzdünk a természettel, illetve embertársainkkal is.

034738.jpg

A hangok nagyon élethűre és félelmetesre sikeredtek, minden kis neszt és természeti jelenséget meghallunk – a teljes élmény érdekében érdemes fejhallgatóval játszani –. Többszöri nekifutásra is érdemes végigvinni a játékot, ha esetleg nagy achievement – avagy trófea – gyűjtő vagy, és esetleg nem tudtál elsőre mindent megszerezni.

Összességében a játék hangulatos, stílusos, nehéz, idegesítő, de minden percet megéri, ha másért nem is, saját magunk elismeréséért biztos; ugyanis ha megoldasz egy puzzle-t vagy sikerül túljutnod egy ügyességi szakaszon, azért az egyfajta büszkeséggel tölt el.

 

A napokban megjelent a PlayDead Studio új játéka is, ami Inside névre hallgat. Már nyomjuk a játékot, és blackstring hamarosan dob nektek egy jó kis cikket róla.

 

Elérhető platformok

  • PC
  • OS X
  • Xbox 360
  • Playstation 3
  • Wii u
  • Playstation 4
  • Xbox One
  • PS Vita
  • Android
  • iOS

Ha még nem olvastátok volna:

 Duskers - Zűr az űrbenheader.jpg

Szólj hozzá! játék puzzle inside 2016 limbo playdead 2D Tovább
Egyedül a sötétben Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • A Sony nem nyugszik A Sony nem nyugszik
  • Ez nem a Thor-féle Ez nem a Thor-féle
  • Magas szintű fúzió Magas szintű fúzió
  • Bolyhoska a Total Warban Bolyhoska a Total Warban
  • Egy szelet Netflix Egy szelet Netflix

A bejegyzés trackback címe:

https://digitalrealitymagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr578910944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Facebook Twitter Instagram

Hirdetés

Digital Reality Magazine

Játék, film, zene vagy a tech világról szeretnél tudni? Jó helyen jársz! Események, élménybeszámolók, tesztek és hírek várnak rád itt a Digital Reality Magazine-nál. Hetente megjelenő friss hírekkel/cikkekkel naprakész lehetsz. Reméljük, megtalálod nálunk a számításaidat, kattints a követés gombra, hogy elsőként értesülj az új bejegyzésekről! DRM team

Facebook oldaldoboz

Tovább a Facebook-ra

Top 10

  1. A magyar játékipar fénykora
  2. Vakok közt Momoa a király
  3. Az élet a legjobb(?) forgatókönyvíró
  4. Ami hiányzik a képregényfilmekből
  5. Hát... ez nem sikerült
  6. Honnan jött és hova tart a VR?
  7. Hogyan legyen okos az okostelefon?
  8. „A Császár nevében: Hulljon a férgese!„
  9. Harmadik típusú találkozások
  10. Emlékek

Archívum

  • 2022 november (2)
  • 2022 szeptember (1)
  • 2022 július (1)
  • 2022 május (3)
  • 2022 április (3)
  • 2022 január (1)
  • 2021 november (1)
  • 2021 október (1)
  • 2021 szeptember (7)
  • 2021 augusztus (5)
  • 2021 július (3)
  • Tovább...
süti beállítások módosítása
Dashboard