Valószínűleg mindenki találkozott már a steampunk műfajjal valamilyen formában, de azért a biztonság kedvéért nézzük meg, hogy mi is a "gőzpunk":
Az 1980-as évek végétől megjelenő stílus, ami a művészetek minden formájában képviseli magát. Klasszikusan egy olyan alternatív jelen/jövőképet ábrázol, ahol az áram helyett egyéb technikai vívmányok hozzák el a híradástechnika forradalmát (gőzgépek). Persze rengeteg változata van, a steampunk elemek sokszor csak a körítést adják egy fantasy történetben, inkább az öltözékek, fegyverek, járművek külsejében mutatkoznak meg a stíluselemek. Az irodalom, filmművészet, játékipar egyaránt büszkélkedik példákkal.
Aki részletesebben is olvasna a témában, annak itt van a Wikipédia idevágó bejegyzése.
A fent említettekre hozott egy újabb példát a Ready at Dawn csapata, a The Order 1886 című játékukkal, ami hivatalosan február 20-án jelent meg. A Naughty Dog és a Blizzard stúdiójából kivált tagok 2003-ban alapítottak új céget, és eddig kisebb címeket tudnak felmutatni, amik főleg PSP-n jelentek meg. A The Order is a Sony-val karöltve készült el, nem véletlen PS4-exkluzív a játék.
Az alapsztori röviden annyi, hogy a játék alternatív valóságában, mutáció során létrejött egy új faj, akiket csak "half-breed"-ként emlegetnek. (Spoiler! Vérfarkasok...) Évszázadok óta háborúban állnak az emberekkel, akiket egy rend oltalmaz. Természetesen főhősünk is ennek a rendnek a tagja. A történet Londonban játszódik, ahol az ipari forradalom után, az emberek technikai előnyüket felhasználva kerekedhetnek felül a félvéreken. Így minden adott, hogy áltudományos tényeken alapuló fegyverekkel kaszaboljuk az ellent, miközben léghajók röpködnek az égen és ha ez nem lenne elég, még további fantasy elemek is tarkítják a játék világát. Faji és társadalmi súrlódások is jelen vannak a játékban, ugyanis a rend tagjai a felső 10.000 képviselői.
Izgalmasnak hangzik, bár kliséktől nem mentes és kérdés, milyen mélységekig hatol a játék a történetben, karakterekben.
A város atmoszférája nekem nagyon bejött, aki szereti a brit történelmet és kultúrát, magát a korszakot (és persze a steampunkot), azt valószínűleg megfogja ez a környezet.
A játék legnagyobb erényei közé a grafikát sorolják, illetve a készítők filmes hangulatot próbáltak kiváltani a játékosból. Nos, a játék tényleg nagyon szép, közelről is jól kivehetők a repedések a falakon, a karakterek arcmimikái, vagy ahogy a szereplők haját, ruháját fújja a szél. De őszintén szólva nem láttam annyira szépnek, hogy hasra estem volna tőle. Ahhoz képest hogy egy "nextgen" gépről van szó, és egy olyan játékról, aminek célja kiaknázni a készülék adottságait, nem volt olyan szembetűnően szép, mint anno a Crysis.
Ami a filmes hatást illeti: szélesvásznú a játék, HUD nincs, több kameraszögből nézhetjük pl. ahogy a karakter lecsúszik a létrán, és rengeteg átvezető videó van (amiket persze nem lehet elnyomni, elvégre 2015-öt írunk).
Első ránézésre látszik, hogy egy "öszvér" játékról van szó: jól bevált quick time eventek, teljesen szokványosnak nevezhető TPS akció (fedezékrendszer, "blindfire" stb.), bullet time. Olvasgathatjuk a pályán megtalált újságcikkeket, tárgyakat vizsgálhatunk az analóg kar mozgatásával (mint az L.A. Noire-ban), zárakat törhetünk fel. Szóval van itt egy nagy adag Gears of War, Dishonored/Thief feeling, a kötelező Assassin's Creed-es platformos ugrálásokkal. Egyébként a mozgások szép folyamatosak, jó az irányítás és a célzás.
Nem találkoztam semmilyen egyedi játékelemmel, noha nem jutottam vele messzire (tekintve, hogy sokáig csak sétálni lehet, és szinte egyáltalán nincs érdemleges interakció, csőszerűek a pályák), de gyanítom hogy nem is nagyon van. Persze ez nem feltétlen baj, a Dying Lightban sincs, mégis jól működik, amit összegyúrtak.
Kíváncsian vártam, vajon használja-e a játék a PS4 kontrollerén található touchpadet, de nem találkoztam ilyen résszel (számomra továbbra is teljesen értelmetlennek tűnik, hogy tettek rá).
Egyébként a játékban nincs fejlődési rendszer, se az utóbbi időkben nagy népszerűségnek örvendő co-op, a multiplayerről sem lehet sokat tudni. Őszintén szólva ezek engem annyira nem is érdekelnek, nem szeretem, hogy lassan már minden játékba beleerőltetnek RPG-elemeket.
De ez egy "filmes hangulatú" játék, nem? Akkor itt úgyis a sztori fog hengerelni, ugye? Nem kizárt, de az 5-6 órás játékidő, amit rebesgetnek, kétségeket ébreszt bennem. Ne legyünk túl szigorúak, elvégre ez a készítők első nagy címe, ami ráadásul saját motort használ, de némileg elkeserítő, hogy a játék ára 18e forint körül mozog, és ki tudja mennyi DLC-vel próbálják majd foltozni, és persze milyen áron. Elvégre egy exkluzív játéktól elvárja az ember, hogy húzónév legyen, ehhez képest közelebb áll egy tech demo-hoz.
Remélem a jövőben nem ez lesz a tendencia, és szorít minden mást háttérbe a részletgazdag grafika.