A virtuális kínzókamra

Dark Souls II: Scholar of the First Sin

Habár a Fromsoftware munkássága egészen 1986-ig nyúl vissza, a nemzetközi piacon csak 2009-ben sikerült jelentős sikert elérnie Demon's Souls akció RPG-jével. Folytatás ugyan nem készült, de az alapvető stílusjegyeket megörökölte a PS4-exkluzív Bloodborne és a mostanra trilógiává fejlődött Dark Souls is.
Ma a 2015 áprilisában megjelent remasterelt és 3 DLC-t tartalmazó Scholar of the First Sin verziót vesszük górcső alá.

Első ránézésre a grafika és a karakter mozgása az, ami a legnagyobb változáson ment keresztül. Ezúttal is eszméletlen hangulatosra sikerült a látvány, ami főleg a fényhatásoknak és az összetett épület modelleknek köszönhető. Az alapjátékhoz képest feljavított textúrákkal és 60 fps-ben adták ki a Scholar of the First Sin-t. Persze nem egy "eye candy" a játék, vannak textúrák, amik furcsán néznek ki, akár az előző részhez képest is, a karakterek szája pedig beszéd közben továbbra sem mozog, ami 2015-ben szokatlan.

A karakter mozgása sokkal folyamatosabb lett és a nehézkes gombkombinációkon is próbáltak csiszolni. A harc élményét pedig tovább fokozzák az újfajta kétkezes karakter buildek. Ugyanakkor a régi hibák helyett sikerült újakba esniük a készítőknek: például ezúttal nem az irányítás, hanem a karakter leérkezését követő gurulás animációja az, ami izzasztóvá teszi a platformer részeket.
A pályaszerkesztésre is érdemes kitérni, mert ezúttal is zseniálisak. Sikerült újfajta csapdákat és rejtett lootokat elhelyezni, nem lett kiszámíthatóbb a játék. A helyszínek látványosak, és sokadik végigjátszásra is fog újat találni az ember.

Lényegesen könnyebb lett az elődjéhez képest, ez részben az új itemek oka: sokkal több lehetőség van a harc közbeni gyógyulásra. A boss-okhoz vezető út rövidebb lett, nem kell már annyi ellenfelet újra legrindolni, ami véleményem szerint jó döntés volt. A boss harcok többsége stílusos és élvezetes, de ezek is jóval egyszerűbbek lettek, főleg co-op-ban. A státusz effektek is megváltoztak, a "curse" és a "bleeding" már nem jelent akkora veszélyt mint eddig.
Ugyanakkor más téren nem lett megbocsájtóbb a játék, például vannak lootokat rejtő ládák, amik összetörhetőek lettek, vagy a halálok a maximum életerő csökkenésével járnak.

Pozitívum, hogy több játékelemet is sikerült továbbfejleszteni az előző részhez képest, amik mint koncepció jelen voltak, de nem voltak kihasználva. Ilyen a fáklyák használata, ami sokkal fontosabb lett, vagy a fegyverfejlesztésnél a "raw weapon" lehetőség, ami csak most nyert értelmet.

Fontos megemlíteni, hogy nem ugyanaz a csapat dolgozott az első részen, mint a folytatáson, és ez tükröződik is a végeredményen.
Rengeteget merít a Demon's Souls-ból, akár itemek, akár pálya elemek terén, míg közvetlen elődjére kevés utalást tartalmaz. A játék központi helyszíne, Majula inkább emlékeztet a Nexus-ra mint Firelink Shrine-ra.
A történetbe bonyolultsága miatt nem mennék bele, de nem közvetlen folytatása, csak egy új "ciklusa" a cselekménynek, nem kifejezetten vitte előrébb a franchise-t. Az alapjáték szegénysége, hogy lényeges npc-k és fontos dialógusok csak a remastered verzióba kerültek bele.

A legnagyobb negatívumot számomra a túlhasznált ellenféltípusok hozták. Ugyanis az alapjátékhoz képest a nagyobb kihívást az ellenfelek számának növelése adja, ami sajnos fantáziátlan.

Mindent összevetve egy élvezetes játék lett, ami egy másfajta Dark Souls élmény, mint az első rész, de többet is ki lehetett volna hozni belőle.