Az első Csodanő (Wonder Woman), amelyet a magyar nevén igazából senki sem hív, 2017-ben látta meg a napvilágot és egyfajta „csodaként” tekintettek rá. Sokan úgy vélték, hogy a Batman Superman ellen és az Öngyilkos osztag után végre magára talál a DC, és a másik nagy képregényterület is megkapja a méltó film feldolgozásait.

Bár szerény véleményem szerint inkább az imént említett két film kicsit sem magas minősége okozta a Wonder Woman sikerét – amely, félreértés ne essék, egy tisztes iparosmunka volt –, de nem egy kiemelkedő alkotás. Azonban a cél teljesült, és végre elindult a maga útján ez a részleg is, így volt oka a kategória szerelmeseinek (köztük jómagamnak is) a bizalomra. Eztán jött az Igazság Ligája, amely kedvét szegte a kezdeti lelkendezőknek és kedélyeknek, amelyet az Aquaman és a Shazam! ismét sikeresen helyrerángatott. Ilyen hullámzó teljesítmény mellett izgatottan várta a filmes közönség, hogy mit sikerül kihozni az első folytatásos DC filmből. A bizalom megvolt, elvégre az első rész jól sikerült. Azonban sajnos spoiler: a hullámzó trendvonal megmaradt. Lássuk csak, hogy mire is gondolok!

A Wonder Woman 1984-et, ahogy említettem, elég nagy várakozás előzte meg, köszönhetően az első rész sikerének. Aztán jött a járvány és mindent felülírt. A készítők természetesen minden áron a mozikban akarták bemutatni a filmet, hiszen onnan hajthatja a legnagyobb hasznot egy ilyen típusú alkotás. Emiatt megkezdődött a folyamatos tologatás és halasztgatás, bízván abban, hogy a korlátozásokat feloldják, és teljes pompájában tetszeleghet a film. Sajnos csak félig-meddig jött be ez a kivárás. A mozikat részben újra megnyitották, de még mindig sok országban élnek a lezárások (ki tudja meddig). Mindeközben a filmet a stúdió már egy éve tologatta, ami pénzügyileg nem túl szerencsés, mivel így csak a költséget termeli, de hasznot nem hajt. Így a hibrid, mozi-HBO megoldás mellett döntöttek, remélvén, hogy ezzel csökkentik a „károkat”. A türelemjáték természetesen a rajongók és nézők idegeit is szépen felőrölte, és egyre magasabbra helyezte azt a bizonyos lécet. Mivel Marvel szintén nincs már több, mint egy éve, így a Wonder Woman 1984-nek nem csak mint folytatás, hanem a szuperhősös filmek újbóli nyitányaként is meg kellett volna állnia a helyét. Emellett a marketing természetesen folyamatosan pörgött, hogy az érdeklődést fenntartsák. Na már most: ezek együttesen egy olyan magas elvárási küszöböt teremtettek a filmmel szemben, amit szerintem akkor sem tudott volna megugrani, ha tökéletesre sikerül. Azonban ennek még csak a közelébe sem mentek.

A film igen csak vegyes fogadtatásban részesült (és akkor még finoman fogalmaztam). A készítők és a stúdió azzal próbáltak védekezni, hogy mozikban sokkal nagyobb sikere lett volna, elvégre oda tervezték. Jobban átjöttek volna a látványbeli elemek és a gépi trükkök. Erre én csak ennyit tudok mondani: örülök, hogy nem moziban néztem meg. Teljes pénzkidobás lett volna. HBO-n egyszeri esti filmnek még csak-csak jó, de ha moziba mentem volna, akkor nem fogalmaznék ilyen finoman, ahogy tenni fogom.

A történet szerint (és ahogyan azt a cím is „sejteti”) 1984-ben járunk, azaz jó 70 évet ugrottunk előre az első rész eseményeihez képest. Főhősnőnk (Gal Gadot) szépen beilleszkedett a társadalomba, és mint kurátor ténykedik. Mondanom sem kell, hogy ez elég testhezálló feladat egy olyannak, aki maga is élő történelem. Élete mondhatni idilli, csak a szerelem hiányzik belőle, lévén a Nagy Ő az első részben a nagyobb jó érdekében feláldozta magát. Egy nap azonban egy fura kívánságteljesítő tárgy kerül Diana munkahelyének birtokába; ezáltal megteremtvén a fő konfliktusforrást. Nagy csavart nem lövök le vele, ha elárulom, hogy főhősnőnk is kíván tőle egyet, természetesen brahiból, mert elsőre nem hisz benne. Ennek köszönhetően Steve Trevor (Chris Pine) visszatér az élők közé. Annak érdekében, hogy a zombieffektus ne lépjen életbe, a hősünknek csak a lelke tér vissza egy másik ember testébe (hogy mi lett az eredeti tulajjal, azt inkább ne firtassuk, a film sem teszi).

Természetesen ha csak ennyi lenne a történet, akkor nem lenne film. Viszont! A Kristen Wiig által életre keltett Barbara Ann Minerva, aki nem mellesleg az egyik legsablonosabb karakter, akit kitalálhattak, is kíván egyet. Azért mondom, hogy rendkívül sablonos, mert megint csak egy szürke kis egeret kapunk, akit senki nem vesz észre, a nevét még az őt interjúztató HR-es sem tudja, a kollégákról nem is beszélve (pedig egy ideje már ott dolgozik). Ezeknek a tetejébe még el is nyomják, és minden satnya munkát rátestálnak. Esélye a kitörésre a nullához konvergál, de legalább a főhősnő számba veszi, sőt, barátkozik is vele. Ezek után már csak természetes, hogy a kívánsága az, hogy eme gyönyörű, tehetséges és tiszteletet sugárzó személy lehessen ő maga is. Azaz olyan legyen, mint Diana. A papírvékony karaktermélységen túl – mert nyilván nem várok el egy szuperhősős filmtől mélyen szántó és magvas gondolatokat, valamint réteges (lasagne-szerű) indítékkal bíró negatív karaktereket – engem ismételten az egysíkú, fantáziátlan „kreativitás” zavart a legjobban (szürke, elnyomott, jajj sajnáljuk). A kívánság teljesülése ráadásul megint abban a sablonban merül ki, hogy szép lett, amit konkrétan egy adag sminkkel is megoldhatott volna korábban, semmi truváj nem volt ebben. Szimplán egyszer csak nem hanyagolta el magát onnantól. Az üzenet szintén ugyanaz, mint mindig: ha szép vagy, jól nézel ki, akkor mindent lehet, ha nem, akkor temesd magad, hiába vagy jó szakmailag vagy emberileg.

További probléma Minerva karakterével a fentieken túl, hogy Kristen Wiignél is inkább abba kellett energiát feccölni, hogy ne nézzen ki jól (értsd: hogy eladják szürke egérnek a film elején). Hollywoodban mindig sikerül olyanokat beállítani szürke kisegérnek, akik nem azok. Egyszerűen nem értem, hogy ha a színész nem illik abba a szerepbe, akkor vagy miért őt választják, vagy miért nem szabják át a karaktert. Az egyedüli bónuszt azon kívül, hogy egyszer csak szép lett, és ezzel minden gondja megoldódott, a kívánság másik fele jelenti: nem csak kinézetre tuningolja fel a hölgyeményt, lévén, hogy olyan akart lenni, mint Diana. Ez érdekes lehetőségeket rejtett magában, de valamiért ismét előjött, hogy ha valakit elnyomtak, és hirtelen erőt kap, akkor azt egyből rosszra fogja használni. Sablon-sablon-sablon. Még egyszer mondom, nem az alappal van bajom, azaz hogy a szép megkap mindent, és a hatalommal nagy felelősség jár, hanem azzal, hogy ezt végtelenül bugyuta módon tálalják. Kicsit sem próbálnak belemenni, pedig a játékidő hossza bőven megengedné. Egyszerűen megelégedtek a papírformával, elővettek egy forgatókönyvet valahonnan, és lemásolták, ennyi. Ami jelenete van Minervának, az annyi, hogy egyre gonoszabb lesz, de miért, azt ki tudja. Nem lett volna nehéz egy kis indítékot adni alá, de tényleg csak egy kicsit, nem olyan nagyok az igények. Csak ne egy 6 éves színvonala legyen már az eredettörténet. Tényleg nem várok óirodalmi szintet egy szuperhősös akciófilmtől. De például, csak hogy az ellentáborral példálózzak, a Thor filmben Loki átalakulásának volt egy jó kis családi töltete. Az elnyomott herceg, de kicsit megspékelve, elvégre nem ismerik el, de őt ez azért zavarja, mert mint kiderül, királyi vér. Ő úgy véli, ez jár neki. Voilá, kész is a korrektebb eredettörténet. Nem azért jár neki több, mert kívánt egyet egy kavicstól. Egy szó, mint száz: Minerva (alias Cheetah) főgonosz elég gyengus lett. Szerencsére a másik rivális egy fokkal jobb.

A film nagyjából 2,5 órás hosszúságú, így a készítők úgy vélték, érdemes még egy rosszfiút belerakni a történetbe, ahelyett, hogy egyet dolgoztak volna ki rendesen. Nevezetesen a Pedro Pascal által életre hívott Maxwell Lordot. Ő a kívánságteljesítő tárgyat tudatosan keresi és kutatja annak érdekében, hogy pénzre és sármra (hatalomra) tegyen szert. Nála már adtak egy kis háttértörténetet és indítékot a karakternek (tehát képesek voltak ilyenre, is ha akarták). Lehet tudni, miért hajtja ezeket a földi javakat, és miért akar minden áron szert tenni rájuk. Mélyről jött (jó ez sablon, aláírom), de hozzádobják még a családot is. Van egy fia, akinek jobb sorsot szeretne. Ez egy teljesen érhető, szülői motiváció. Ezzel már lehet azonosulni. Minervával nem lehet sajnos, annyira uncsi a történet. Nem mondom, ez sem sokkal izgibb, de jobb.

Maxwell Lordnál nekem érthetőbb volt a folyamatos alászállása a karakternek, Ez szépen fel volt építve. Először csak kicsiben a kollégákat fűzi be, majd végül már az Egyesült Államok elnökét. Ez az „egyre többet és többet” mentalitás nála jól átjött. Bőven beérhetné az eredeti céljaival, de amint megtapasztalja a hatalom és nagyság ízét, még többet és többet akar; ami a végén annyira a szakadék szélére sodorja, hogy már a saját gyerekét, akiért az egészet csinálja, is veszélybe sodorja. És akkor, abban a pillanatban döbben rá, hogy mennyire is elbaltázta a dolgokat. Az ő motivációi és tettei érhetőek és átélhetőek. Maga a lezárása annyira már nem igazán, az egy nagyon összecsapott valami lett. Nekem valahogy az volt az érzésem, mintha gyorsan be akarták volna fejezni. Ráadásul úgy, hogy alapból odébb tolták a filmet, amikor a COVID még sehol nem volt. De komolyan, SPOILER! az a vége, hogy vonja vissza mindenki a kívánságát, és akkor jó lesz. És természetesen ezt meg is teszi. Ennyi. Pont. A nagy gonosz legyőzéséhez igazából egy pszichológus is elég lett volna, aki beszél Maxwell fejével, hogy koma, ez így nem lesz jó. És voilá, kész is! Ehhez felesleges szuperhős. Minek? Megkockáztatom, hogy még magától is eljutott volna a Nirvánába Maxwell, rábeszélés nélkül.

A filmvégi lezárás volt az a pont, amikor elgondolkoztam rajta, hogy valószínűleg azért rakták be Minervát/Cheetah-t, mert a készítők rájöttek, hogy ez így elég soványka lesz. Valami komolyabb ellenfél kellene Dianának. Azontúl, hogy a kívánság visszavonásánál neki ismételten le kellett mondani a szerelméről, így hangsúlyozandó, mekkora teher is jófiúnak/lánynak lenni. Jó jelenet volt, szó se róla, de Kristen Wiig karaktere nélkül semmi ok nem lett volna arra, hogy a Csodanő „megmentse a világot”. Maxwell gyereke elég lett volna.

Sok helyen olvastam, hogy túl ripacsnak tartják Pedro Pascalt ebben a szerepben, de könyörgöm, egy házaló ügynök alakít, mégis milyen legyen? Tutyimutyi alak nem való erre a munkára, ráadásul ő lépten-nyomon még át is veri az embereket. A dumájával meg a mosolyával csal ki pénzt az emberekből. Nekem teljesen természetes volt, hogy ilyen. De lehet, csak nekem vannak rossz tapasztalataim az ilyen munkakörben dolgozókkal. Én e tekintetben nem mondanám negatívumnak a szereplését. Teljesen jól hozza ezt a karaktert.

Összefoglalva: a történet összecsapott. Pedro Pascal karakterén érződik, hogy raktak bele időt és energiát, de Minerva olyan... semmilyen lett. Pedig elméletileg ő lett volna a nagy nemezis, akivel egy hatalmas harcban bizonyítást nyer, hogy ha másokért harcolsz, nem önmagadért, akkor erősebb vagy. Az önzőség és az egyszerűbb út sosem jó dolog. De nála az önző faktort annyira, de annyira nem sikerült kidomborítani, hogy az már bűn. És akkor hozzájön még az a borzalom CGI, amit a Cheetah kontra Wonder Woman harcra „odavarázsoltak”. Húú, hogy az mennyire egy elfuserált valami lett. Ha a mondanivalóját a filmnek nem sikerült jól megírni, akkor legalább egy jó harcot raktak volna össze. De nem, még azt sem. Ide-oda ugrabugráló karakterek, gyenge zene, és rosszul koreografált közelharc. Egyszerűen semmi nem jó benne. És ez lett volna a film csúcspontja ugyebár. Teljesen illúzióromboló volt. Szerintem sokkal jobban jártak volna, hacsak egy ellenséget vezetnek be a filmben kettő helyett, így lett volna idő arra, hogy mindent szépen kifejtsenek és elmagyarázzanak, hogy elmerüljenek a történetben és a karakterekben. Így viszont, hogy kettő „ismeretlen” személyt is behoztak, kapkodós és össze-vissza lett a film.

Most, hogy halálra ekéztem a filmet, azért szót ejtenék az erősségeiről és pozitívumairól is. Merthogy voltak azok is! Mindjárt elsőnek itt van Chris Pine karaktere, aki tökéletes humorforrás. Ahogy Diana rácsodálkozott mindenre az első világégés idején az első részben, úgy hasonlóképpen fordult a kocka, és most ő tanítgatja a 70 évvel későbbi világról Trevort. Ez a része remekül működik a filmnek. Kiválóan oldja a feszültséget, és csempész be vidám perceket. Az már más kérdés (és számomra rejtély), hogy Chris Pine mitől ennyire leharcolt. Konkrétan mintha 15 évet öregedett volna az első rész óta. Nem tudom, hogy valami másik szerep miatt, vagy szimplán elhagyta magát, de eléggé maga alatt volt itt szegény. Viszont a karaktere abszolúte működik. Azonban sajnos ő az egyetlen humorforrás az egész filmben. Míg az első részben ott volt az egész szakasz erre a szerepre, addig itt csak és kizárólag rá maradt ez a feladat. Nekem ilyeténképpen egy kicsit kevés volt, de tény, hogy ami volt, azt megbecsültem. A DC filmek amúgy sem erről híresek, még ha a Marvel miatt próbálják is beleszuszakolni. Emellett a szerelmest és a végén a drámát is jól hozta Trevor, így igazából rá nem lehet panasz.

A korszakot szintén jól ábrázolták véleményem szerint. Minden csilivili és hű de jó. Hurráoptimizmus mindenütt! A díszletek és jelmezek jók, annyiban lehet ebbe is belekötni, hogy ez sem kapott elég időt. Több dologgal is lehetett volna a '80-as évekből operálni. Nem szép dolog, de megint csak a vetélytársat tudom felhozni a Marvel Kapitánnyal. Ott valahogy jobban át tudták adni a '90-es évek hangulatát. Itt is egész jól működik, de ahhoz hasonlítva, lenne még hová fejlődni. De mint mondottam, ez is az időhiányból fakad. Valahogy nem sikerült jól beosztaniuk azt a 151 percet.

Gal Gadot továbbra is tökéletes a szerepre. A Csodanőt mintha ráöntötték volna. Rá továbbra sem lehet panaszunk. További új képességeket vezetnek be számára, ami örvendetes, mert szépen fejlődik a karakter, mind fizikai, mind lelki szempontól (hiszen végre elengedi Trevort). Az, ahogyan az új képességeire szert tesz, na azzal már vannak bajok. A repülés konkrétan annyi, hogy beszél 2 mondatot Chris Pine-nal és ennyi, onnantól tud repülni. Szerintem egy kicsit jobban is megerőltethette volna magát ezen a téren. Lássuk már a munkát, amit egy hős belefektet ebbe az üzletbe. Emellett Diana egy új páncélra is szert tesz, amit már a bemutatóban is láthattunk,  de hogy minek, az jó kérdés, mert igen hamar beáldozza. Semmi haszna, pedig egy atomdurva öltözéknek írják le, de Amerika Kapitány frizbije pajzsa hasznosabb nála a film alapján. A páncél története érdekesebb, mint amire használják. Szerintem túl könnyen elengedték ezt a ruhadarabot ahelyett, hogy érdemileg éltek volna vele, pl.: ezzel győzhette volna le Cheetah-t. Sok ilyen kihagyott ziccer van sajnos a filmben.

Az akciójelenetek, a végső összecsapást leszámítva, nekem rendben voltak. Talán egy kicsit kevés volt. A film elején a verseny az pazar. Látványos, pörgős, zeneileg is rendben van, valamint előrevetíti az egész cselekményt (csalni nem szabad/rossz dolog). Okosan összerakták (csak azt nem értem, a film végét akkor miért nem tudták). Az áruházi verekedés szintén rendben van. Mondjuk ott egy kicsit erőltetettnek éreztem a helyzetet. Nem igazán tudott teljesen pompájában ragyogni Diana, a helyszín miatti korlátok okán. Ezt a közel-keleti akciónál sikeresen korrigálták, amely szerintem a legjobb része a filmnek amúgy. Sajnos zenében én nem igazán fedeztem fel újakat. Harcok során az első rész témáit adták be újra és újra. A Kristen Wiig–Gal Gadot összecsapástól vártam volna sokkal, de sokkal többet a film végén. Főleg úgy, hogy előtte egyszer már összecsapnak, és az szintén rendben volt, trükkök és koreográfia terén. Így a várakozást szépen megemelték, hogy aztán egy csavart lövéssel pofán/tökön találjanak.

Pozitívumból sajnos ezeknél több nem volt a filmben. Nekem összecsapott volt ez a 151 perc. Rengeteg dolgot nem aknáztak ki, hagytak félben, vagy a levegőben lógva. Kezdve Diana új képességeitől, Trevor visszatértén át egészen a kívánságteljesítő kőig. Ott is megpendítik az isteni szálat, de annyiban hagyják. Lehet a jövőben fognak majd vele valamit kezdeni, legalábbis remélem.

Nem tragikusan rossz a film, de a jótól távol áll. Sajnos gyengébb, mint az első rész. Ahelyett hogy fejlődött volna, inkább visszalépett kettőt. Mintha Patty Jenkins-nek nem lett volna elég bátorsága az újításokhoz. A kreativitás nagyon hiányzik a filmből. Történetét és mondandóját tekintve az első rész színvonalán mozog, még a befejezés tekintetében is (szegény Árész-harc sem volt túlságosan epikus). De az első részben valahogy jobban tudták tálalni ezeket. Azok az apróságok, amik az első részt annyira jóvá tették, vagy inkább kiemelték, ebből a részből hiányoznak; semmitmondó nemezis, kevés/semennyi új zene, mellékkaraterek száma nulla, a gépi effektek is néhol elég fapadosak. Ezek mellé jön még az a tény, hogy nem kicsit pörgött a reklámgépezet a film körül, plusz az első rész óta kijött egy Shazam! és egy Aquaman is, amelyek szintén tisztes iparosmunkák, így mindenki joggal várt egy, még az első résznél is jobb alkotást. Erre kaptunk egy „szódával elmegy” részt. Ha nincs a COVID miatti csúszás és a korábbi DC filmek, akkor valószínűleg kisebb igényekkel beülve elfogadóbb lett volna a gyomrom erre a filmre. Viszont mivel tudom, hogy bőven tudnának ennél jobbat is, így sajnos csalódást keltő alkotás született.

Mindent egybefoglalva, ha a korábbi DC filmek tetszettek, egyszer mindenképpen ajánlom megtekintésre a filmet. Van stáblistás jelenet is, de az inkább tiszteletadás az első (1974-es) színésznő előtt. Moziba menni ezért a filmért szerintem felesleges. Nem nagyon van olyan jelenet benne, ami miatt megérné. A gépi effektek meg azokat a jeleneteket is gajra vágják. Otthon fotelből tökéletesen élvezhető. Maradandó élményt, olyat mint az első, nem fog hagyni a nézőben. Bízom benne, hogy a harmadik részre, amelyet már berendeltek, összeszedik magukat és ismét egy minőségi munkát fognak letenni az asztalra. Reméljük a legjobbakat.

Részemről egy Szódával elmegy alkotás lett:

Nektek hogy tetszett a film? Tervezitek moziban megnézni (ha lesz rá lehetőség), vagy inkább az otthon kényelméből? Véleményeiteket osszátok meg velünk!

Előző cikkünk:

Kimaradtak, mégis megvannak