Gondoltátok volna, hogy már ÖT ÉV telt el a Friday című dal (vagy inkább internetes szenzáció) óta? Hát mi sem.

Rebecca Black egy 1997-es születésű lány, tehát még mindig csak 19 éves (bár még így is idősebb, mint előző delikvensünk, Patai Anna). Miután 2010-ben egyik osztálytársa révén megismerkedett az ARK Music Factory nevű céggel, a szülei körülbelül egymillió forint értékű szerződést kötöttek velük (szögezzük le, hogy Becca gazdag szülők gazdag gyereke). A Friday-t teljes egészében a kiadó (illetve annak két fő munkatársa, Patrice Wilson és Clarence Jay) szerezte, de a papírok értelmében a Black családé volt a tulajdonjog mind a felvétel, mind a videó fölött. A mára több mint 99 millió megtekintésnél tartó klip 2011 februárjában került fel először a YouTube-ra. Először, mivel az eredeti feltöltést júniusban törölték, jogi balhé miatt (az egyébként 166 milliónál járt körülbelül).

Az első hónapban mindössze pár ezer megtekintés érkezett a videóra. A lavinát a Mystery Science Theater 3000 című műsor komikusának, Michael J. Nelsonnak a Twitter-üzenete, valamint a Comedy Central keretein belül működő Tosh.0 blog egyik posztja indította el. Az internet népe pedig szétszedte a klipet. A legnagyobb problémát a borzasztó szövegírás és a felháborító mennyiségű Auto-tune okozta. Rebecca próbálta eloszlatni egy akusztikus verzióval azon feltételezéseket, hogy utóbbit rossz énekhangja miatt használták. Hát nem sikerült. Egyébként az angol nyelvű énekes tehetségkutató műsorok zsűrifenoménja, Simon Cowell nyilatkozott róla a legpozitívabban: szerinte a dal mindent elsöprő utálata túl hisztérikus volt, és ami ekkora viszályt, felháborodást tud kelteni az emberek közt, az valójában zseniális.

Érdekesség, hogy Black a saját idolját, Justin Biebert, annak Baby című klipjét előzte meg a klipjére érkezett „dislike”-ok százalékos arányával.

A Friday-hez két folytatás is készült: az egyiket a dal szerzője, Patrice Wilson követte el, ez a Happy (The Saturday Song). Az önirónia legalább nem ismeretlen fogalom számára, ennyit el kell ismerni. Viszont meghallgatás csak saját felelősségre! (2:20-tól kezdődik a zene)

A másikhoz Rebecca összeállt a YouTube-zenész Dave Days-zel, és nem meglepő módon a dal a Saturday címet kapta. Ugyan nem volt magas a léc, de szerintem bőven sikerült megugrani.

2011 júniusában szerepelt Katy Perry Last Friday Night klipjében, majd megjelent a második dala, a My Moment. Ez egy teljesen standard popzene, nagyjából olyan, mint egy Selena Gomez-szám (akkurátusnak gondolom az összehasonlítást, minthogy ő is khm, meglehetősen kifogásolható minőségben énekel élőben). Ezután jött a már élő hangszereket is tartalmazó Person of Interest (talán emiatt is kapott kicsit jobb kritikákat, mint a korábbi dalai). A Sing It már határozottan előrelépésnek tekinthető, minthogy nem használtak benne Auto-tune-t, és egy egészen működőképes, gitárvezérelt szám. Az In Your Words volt az első balladás jellegű dala, leginkább Taylor Swift korai munkásságára emlékeztető modern country.

Bő három év telt el azóta, hogy megjelent legutóbbi saját dala, így elérkezett az idő az újabb darabra. Ez a The Great Divide. A dal az Eurovíziós Dalfesztiválon is sokat hallható „power ballad” kategóriát képviseli; lassú, de igyekszik monumentális lenni hangszerelésben, viszonylag nagyot lehet benne énekelni. Egy-két nüanszban nekem határozottan Katy Perry-t juttatta eszembe, ami pozitívumnak tekinthető. Egy próbát megér, már csak összehasonlításképpen is, hallgassátok meg:

Mondhatjuk, hogy az eddigiek alapján Rebecca Black egy egész jó ívet írt le, az Auto-tune poklának legmélyebb bugyraiból sikerült felküzdenie magát egészen használható zenékig, szóval nem gondoltam volna 2011-ben, hogy ezt fogom mondani egyszer, de: csak így tovább!

Előző zenei cikkünk:
Patai Anna munkássága