A zenei rovatunkban korábban már előfordultak egyslágeres (vagy leginkább annak tekinthető) előadók, most is egy ilyennel foglalkozunk. Terítéken a Csellengők című műsor főcímdala által ismert Soul Asylum, és idei lemezük, a Change of Fortune.

A zenekar 1981-ben alakult, idén a 11. albumuk látott napvilágot. A korábbiakhoz hasonló módon ezúttal is az együttes frontembere, Dave Pirner írta az összes dalt.
Első reakciók következnek, vágjunk is bele!

× A Supersonic lendületesen indít, kellemes, gitáralapú zene. Dave reszelős éneke nem változott az évek alatt. Ez akár lehetne egyébként egy Bon Jovi-dal is, pontosan ilyen, relatíve sablonos, de jól emészthető nótákat dobnak ki gyártósoron ők is. Volt itt egy breakdown, ami után nem csapott oda elég határozottan a refrén, ezért kár.

× A Can’t Help It az intrónak szánt dobtéma alapján azt hittem, kevésbé lesz feszes, de tévedtem. Az ének sokkal reszelősebb a verzékben, ami nem is biztos, hogy indokolt. Összességében a klasszikus rock jellegével egy kicsit jobb dal, mint az előző; még ha a szóló finoman szólva sem egetrengető – legalábbis ezt gondoltam, míg meg nem hallottam, hogy csak simán elhalkul a végén, amiért harapok, úgyhogy ez mégsem jött át.

× A Batman v Superman „boss fight”-jáért felelős karakterrel egy néven futó Doomsday-jel visszatérünk a Supersonic pop-rockjához. Ez egy kicsit inkább a Roxette-re emlékeztet. Amúgy elég vidám dal a címe ellenére.

× A Ladies Man vonósokkal kezdődik! Ismerősnek tűnik az akkordmenet, amit játszanak, de ennek elemzésébe inkább nem mennék bele, mert valószínűleg a Soul Asylum kizárólag a standard, 7283474 másik előadó által is használt négyakkordos alapokra támaszkodik. A refrén elég lustán lett megírva. Amikor eldöntöttem, hogy erről a lemezről fogok írni, pontosan attól tartottam, hogy lényegében tök egyforma dalokat fogok hallgatni, amiket magasztalni és lehúzni egyaránt elég nehéz, mert tulajdonképpen semmilyenek. Haladjunk is tovább inkább, hátha meglepnek valamivel.

× Gondoltam, majd jól beszólok, hogy ha Moonshine, akkor inkább maradok Katie Meluánál, de ez egy kifejezetten tetszetős dal! A maga kb. négy percével egyébként majdnem a leghosszabb. Ezek a szólók nem győznek meg, de egyre inkább az a gyanúm, hogy nem is akarnak…

× A Make It Real egy nagyon biztató, stoneres témával indít, amitől aztán sajnos eltér. Aztán a verzével is megbarátkozik az ember, ami után a refrén megint más jellegű, de az legalább nem jó. Pedig ha nem lenne ilyen fura, akkor ez akár el is vihetné az eddig hallottak közül a trófeát.

× A When I See You gitártémája óvatosan beúszik, majd kerül bele egy kis szintetizátoros effektezés. Örülök egyébként a billentyűk jelenlétének, de ennél merészebben is lehetne használni őket. Ja meg hát lehetne egy jobb dalt is írni, bár nem is értem, mi másra számítottam egy ilyen címadás után.

× A Dealing kifejezetten érdekesen kezdődik, de már megint dobják a kukába az egészet, amint elkezdődik a versszak. Kérdem én: miért? A maga módján amúgy nem rossz, vannak itt kevésbé harmonikus részek, amit értékelek.

× A Don’t Bother Me ártalmatlan dalocska, egyem meg, olyan kis aranyos. Nincs szívem bántani.

× A Morgan’s Dog nem egy szép sztoriról szól, nem tudom értelmezni, hogy miért ilyen laza ez a dal. Az efféle kontraszt ritkán működik, de ha mégis, akkor sokkal komolyabb kell, hogy legyen. Egyébként zeneileg abszolút rendben van.

× A címadó Change of Fortune… hm… izé. Nem tudom. Fura..? Mondjuk legalább valami szokatlant húztak vele, és ez elismerendő. Kicsit Lenny Kravitz-es!

× Utoljára pedig maradt a Cool, egy nagyon értelmezhetetlenül kitalált éneksávval, de kétségtelenül cool alaptémával. Az előző dal által kövezett úton megy, ami oké, csak ez a kettő kicsit nagyon kilóg a sorból. Ráadásul ez most teljesen váratlanul le lett csapva.

A Soul Asylum egyszer elkövetett egy megagigahiperslágert, aztán még alkottak egy pontosan ugyanolyan számot, azóta viszont nem sokat hallani róluk. Ez, kérem, nem véletlen. A zenekar alapvetően biztonsági játékos, a már emlegetett Bon Jovihoz hasonlóan tolják ki magukból a nem túl bonyolult, de hallgatható dalokat, csak hát Dave Pirner nem egy Jon Bon Jovi, itt lehet a probléma.

Háttérzenének viszont tudom ajánlani!